Megérdemlem, hogy a fiam (örökre) elfordult tőlem, miután kb. ajándékba adtam egy lakást a lányomnak, helyette?
Volt egy második lakásunk pesten, ahol a fiam élt már 7 éve, ezért neki ajánlottam fel először, hogy egy pár milliós áron megveheti tőlem.
Először azt se értette, hogy miért akarom eladni.
Hosszan gondolkodás igent mondott majd végül nemet, bizonytalan volt, mielőtt vártam volna egy órát, azonnal felhívtam a lányomat, hogy akkor övék a lakás. Viszont másnap meggondolta magát a fiam és azt mondta, hogy akár többet is hajlandó lenne fizetni, de akkor már a lányom nem engedte neki, hogy döntése legyen, amiért bizonytalan volt. Nagyon rosszul viselte ezt a fiam, teljesen elfordult tőlem/tőlünk.
A fiam ezután elköltözött valahova külföldre, azt mondta, hogy 2-3 hónap múlva visszajön, de már soha nem jött vissza. Azt mondta, hogy amiért így jött ki ebből a helyzetből, Magyarországon már neki soha nem ,,érné meg élni''. Már soha nem menne egy albérletbe itt.
Tudom, hogy az én hibám is, hogy sikerült egy ilyen helyezetet kialakítom, előtte egyébként egy segítőkész és jó tanuló, szorgalmasan dolgozó fiam volt. Korábban azt is mondta, hogy segítene minket idősebb korban ha szükség lenne rá. (De ez gondolom érvényét vesztette amikor átadtuk a lakást a lányomnak), mivel elutazott külföldre és nem igazán ad életjeleket magáról, sem egy képet, sem egy hívást.
Ti, így kívülről szemlélők, mit gondoltok erről az egészről?
Megérdemlem, hogy az egykor minta életet élő fiamból mára egy idegen lett, valaki aki elfordult tőlem és valószínűleg már soha nem látjuk viszont. (Csak FB-n tartjuk vele a kapcsolatot és ott egy képe sincs, és semmi információt nem oszt meg magáról)
Annyi még lemaradt, hogy ez a történet már évekkel ezelőtt történt.
Kb. adta ajándéka, ez azt jelenti, hogy áron alul adta.
Lehet, hogy a kérdezőnek szüksége volt a lakás árára, bár tény, hogy mindezt rosszul kommunikálta le.
#14
Nem, a lányának ingyen adta oda, a fiától meg pénzt kért volna. Egyébként vannak ilyen gusztustalan szülők, úgyhogy lehet reális a sztori.
Megérdemled. Majd a kislyánykád gondoskodik rólad. De azt
érdemelnéd igazából, ha f*sna a fejedre...Már az is undorító, hogy egy szülő egy lakást eladni akar a gyerekének, mikor más normális szülők ott segítik a gyerekeiket ahol tudják. De az, hogy az egyiknek pénzért a másiknak meg ingyen ajánlod fel eléggé gyomorforgató.
Miért nem 50-50 % a két gyerek között? Úgy lett volna tisztességes, meg akkor is, ha anyagilag másképp áll a két gyerek.
Ezek után miért csodálkozol?
Sehol nem írta hogy a lányának ingyen adta, de akkor is gusztustalan.
Két gyereked van (volt) nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!