Apásak, vagy anyásak vagytok inkább?

Nő vagyok, es mindig is nagyon apas voltam. Sajnos mar meghalt az apam tiz eve. Anyukamat is nagyon szeretem, de vele kapcsolatban nem erzem azt a rajongast, es lelkesedest, amit apam irant ereztem, es o erzett irantam. Egy picike szikra hianyzik. Nem a legjobb hasonlat, de valami olyasmikent tudom leirni a kulonbseget, mint amikor valaki nagyon szerelmes a parjaba, es barmit megtenne erte, (a fizikai vonzalom fogalmat itt nem figyelembe veve, mert az termeszetesen itt nem volt jelen), meg amikor nem szerelmes, de megis vegtelenul szereti a masikat.

Nő vagyok, és nehéz kérdés, mert apám és anyám felől is rengeteg szeretetet kapok, apámmal tudok komolyabb dolgokat megbeszélni, de ha valami boldoggá tesz, akkor anyukám az első akit felhívok elújságolni, mivel apám az ilyeneket le tudja egy jól van, rendbennel. Érzelmileg édesanyám az aki közelebb áll, de tanácsokat inkább édesapámtól fogadok el jobban.

Gyerekként anyás. Azóta megromlott a kapcsolatunk, kizártuk egymást az életünkből. Apám mindent megadott nekem amire szükségem volt, támogatott pénzzel, viszont sosem igényelte hogy beszélgessünk vagy legyen közös programunk. Építészmérnök, kicsit magának való, kedveli a magányt, tud szereti de sosem mondja ki. Anyám mostmár semmit nem jelent nekem, szóval egyértelműen apás lettem.

Egyikhez sem kötődtem soha különösebben. Ez van.

Nő vagyok, nekem a nagypapám volt a mindenem. A lányainknak viszont a férjem/az édesapjuk a sztár. 😊

Inkább anyumhoz kötődtem, mert apum kiskorában meghalt.