Miként élted meg kamasz gyerekként, hogy elvált/özvegy apukád egy nála fiatalabb nővel kötötte össze az éltét és az hozzátok költözött?

Első (és utolsó) házastársai vagyunk egymásnak, a férjem 11 évvel idősebb. Semmit nem szólnak a gyerekeink, ez a természetes nekik.

Ha ilyen helyzetben problémázik egy kamasz, hidd el, nem a korkülönbség zavarja, hanem maga az új ember.

Az apámnak (válás után) mindig is fiatal barátnői voltak

Semmit nem szóltam hozzá

Ha szimpatikus és normális volt a nő engem nem érdekelt az életkora

Szóval abszólút igaza van az egyesnek

Engem nem zavart, örültem neki, hogy boldog.

A nő viszont gyűlöl engem a mai napig, pusztán azért, mert élek és "anyára emlékeztetem" - aki egyébként már 20 éve nem él apát.

Kamasz voltam (13 éve), mikor apumnak lett egy fiatal barátnője. Én kifejezetten rosszul viseltem akkor, kiabálás, k*rv@zás, mosolyszünet, minden volt, még át is költöztem anyuhoz. Az az érdekes, hogy így visszagondolva nem a nővel és a korával volt gondom, hanem ahogy tálalták az egészet. Igazából egyik napról a másikra jelent meg a nő, egyik reggel ott heverészett a nappaliban, mikor apum otthon sem volt, betelepedett az életünkbe egy pillanat alatt. Zavart, hogy nem voltam beavatva a történésekbe, nekik egyértelmű volt, hogy majd én alkalmazkodom és minden úgy fog történni, ahogy ők (de lényegében apu) akarják. Mert szerintem egy ilyen helyzetben a szülőnek kellene valahogy megtartani az egyensúlyt az új pár és a gyerek/ek között, hogy egyik fél se érezze hanyagolva magát.

Végül apum szakított vele, és utólag sajnálom, hogy így alakult, azóta sincs párja. Viszont nekem apummal nagyon szoros lett a kapcsolatom, rájöttünk, hogy jó h*lyék voltunk, de már ez van, ő is változott, én is felnőttem.

És a sors iróniája, hogy az én párom is jóval idősebb nálam :D

28/L