Ha kezdek eltávolodni a családomtól, az baj?

Én mondanám, hogy "anya, apa, 18 évetek volt, amikor közel voltatok hozzám, mégsem éltetek a lehetőséggel, csak az agresszió és bántalmazás ment, ráadásul nem bántatok ugyanúgy velem, mint az öcsémmel. Ezek után ne csodálkozzatok, hogy most már nem kérek belőletek, és eltűntem. Utólag kár erőltetni a dolgot, mert a mai napig szarul esik ahogy bántatok velem. Szóval nem kell igényelni a társaságom, mert már én sem igénylem a tiéteket. Ez nem így működik, hogy majd mindent elfelejtek, csak mert most kitaláltátok, hogy mégiscsak fontos vagyok nektek."

Valami ilyesmi, lehet, hogy túl drámai lett, csak próbáltam elképzelni, hogy mit mondanék, ha a helyedben lennék.

Mondod, hogy a kommunikáció falra hányt borsó, de azért valami ilyet bepróbálnék, vagy elküldeném üzenetben (mert szóban csak elmegy a fülük mellett, írásban hátha visszanéznék és értelmeznék, maradna nyoma). Ezek után meg élném az életem boldogan, minimumom tartva a kapcsolatot, vagy ahogy jól esik.

Nekem sokkal jóindulatúbb, de mégis elcseszett szülőkkel kellett 3-szor 2 hónapos gyilkos csöndön átesni, mire anyám elkezdte felfogni a korábbi tettei valóságosságát stb. A te esetedben erre nem sok esély van. De én 2-3 alkalommal, teljesen visszafogottan, de teljesen őszintén elmondanám, mit érzek, mit gondolok most, és mire számíthat akkor ők.

Ésminimalizálnam a kapcsolatot.