Hogy mondjam el a szüleimnek, mi történt velem, anélkül, hogy megutálnának?

Volt egy pár hónapos viszonyom egy nálam idősebb, nős férfival. Aki sajnos az ő baráti társaságukban van... Sokáig semmi nem történt a csókon kívül, de a részletekbe annyira nem mennék bele. Mikor azt kezdtem érezni, hogy én többet akarok, elmondtam neki, hogy mit szeretnék, hogy szeretném, de a szeretője senkinek nem akarok lenni. És hogy döntsön, hogy vagy elválik és velem lesz, vagy a feleségével marad, de akkor nincs több titkos találka, meg üzenet. Ez volt decemberben. Még aznap este elmondta a feleségének, hogy válni szeretne, és másnap elköltözött. Karácsony előtt nem akartuk ledobni a bombát, tavasszal szerettük volna elkezdeni csepegtetni az infókat a családunknak. Szilveszter után viszont se szó, se beszéd közölte, hogy ez közöttünk nem fog működni és hogy jobb lenne, ha hanyagolnánk egymást. Kérdeztem, hogy lett-e más valaki, vagy mi történt, de mondta, hogy nem, semmi ilyesmi, csak tudja, hogy nekem nem rá van szükségem. Aztán rá 2 napra meséli az anyám, hogy képzeljem, visszaköltözött a feleségéhez. Írtam neki, hogy hallom nincsen senkid, aztán le is tiltottam mindenhol, még a telefonszámát is. Megkeresett e-mailben, hogy miért tiltottam le, meg hogy nem ez a megoldás és beszéljük meg. Eljött múlt héten, elkezdett magyarázkodni, hogy ő ennek az én érdekemben vetett véget, és hogy el nem tudom képzelni, hogyha ez kiderülne, abból milyen botrány lenne, meg hogy közel 50 évesen nem kezd csak úgy új életet már az ember. Aztán este újabb e-mail várt, hogy hiányzom neki és velem szeretne lenni, talán elhamarkodott döntést hozott, de közben ha velem van, sokszor érzi magát bűnösnek. Válaszoltam neki annyit, hogy nincs kedvem a játszmákhoz, meg hogy mindig azon gondolkozzak, éppen mikor hagy el. Azóta is keres, meg hogy én sokkal jobb vagyok, mint a felesége és senki iránt nem érezte még ezt, bármit megtenne értem... Hát köszi, mégis ki lettem rakva, mint az a bizonyos macska.

Azóta nagyon magam alatt vagyok, napi 14-15 órákat alszom, jegeskávén és pár csík édesburgonyán kívül alig fogyasztok mást. Ha ébren vagyok, általában sírom, vagy gyomorgörcsöm és hányingerem van. A szemeim, arcom fel van dagadva, nem vagyok önmagam. A szüleim is érzik ezt, még telefonon is. Sosem titkolóztam előttük, mindent megbeszélünk. És barátok, barátnők ide, vagy oda, de a legjobb tanácsokat is tőlük kaptam mindig.

De nem tudom, ezt hogy mondhatnám meg nekik. Vagy inkább ne tegyem?

(tudom, hogy elítélendő, amit tettem/tettünk és undorodom is magamtól, meg ettől az egész helyzettől, nem kellenek a plusz megjegyzések, jelzők)