Mit lehetne kezdeni anyámmal ebben a témában?

Testvérem és köztem nem túl jó a viszony. 5 év van köztünk, ő az idősebb, mindig féltékeny volt rám gyerekként (ez sajnos főleg a szüleim hibája, a családi felvételeken látni, hogy el volt nyomva, ha engem videóztak; mindig rászóltak, hogy menjen ki a képből, most engem vesznek, stb). Később a szülők viselkedésében fordult a kocka, nyilván kompenzációból, mert akkor meg mindig az volt, hogy ha én is akartam valamit, akkor nem lehetett, mert "a nővérednek ilyen idős korában még nem volt ez és ez" (ez egészen felnőtt korunk elejéig megvolt, amikor a támogatások jöttek szóba, és ugyanakkor voltunk ugyanabban a helyzetben, csak ő ugye 5 évvel idősebben). Ekkor álltam a sarkamra, és ebben az egyben sikerült érvényre jutnom, hogy nehogy már miatta kelljen 5 év lemaradásban élnem.

A fentiekből kifolyólag bizonyos dolgokban évek óta állandó rivalizálás megy a testvérem és köztem, amit persze a szüleink nem néznek jó szemmel, és mivel a nővérem hangosabb és hisztisebb típus, mint én, én meg elnyomhatóbb vagyok, általában az a vége, hogy én vagyok terrorizálva anyám felől, hogy ne viselkedjek már így a testvéremmel, holott ő ugyanazt csinálja (sőt, én még a toleránsabb típus vagyok, ő már mindenre ugrik). Ezeket a dolgokat kivéve persze a beszélőviszony, a minimális kölcsönös érdeklődés megvan, de amint konfliktusba kerülünk, anyám lelkileg terrorizál. Olyanokat mond, hogy egyszer majd már csak mi leszünk egymásnak, és hogy őket mennyire elszomorítja, hogy ilyen a viszony, nem érti, miért viselkedünk így egymással, ők nem erre neveltek minket, stb. Képtelen felfogni és elfogadni, hogy ez van és kész. Kezdem már ezek miatt egyre kevésbé szeretni a testvéremet, és ez csak fokozódik minden alkalommal, ha anyám nekem esik ezekkel. Többször próbáltam már erről beszélni vele, de látszólag képtelen beletörődni, és főleg engem hibáztat az egészért. Apám nem igen folyik bele, ha mégis, akkor anyám pártján van, mert ő is el van nyomva...

Szüleimmel is jó a viszony, de ha a testvérem és köztem menő dolgokról van szó, akkor anyám nagyon tud lelkileg terrorizálni (én meg ezekre elég érzékeny vagyok, nehezen viselem, és mindig eléri, hogy bűntudatom legyen és rosszul érezzem magam, holott nem lenne jogos). Persze tesómat nem bántja, illetve ha fényévente egyszer beszél erről vele, akkor ő ilyenkor előadja az áldozat szerepét, miközben a háttérben meg áskálódik.

Mindkettőnknek van már saját családja, mi külön élünk, tesómék viszont még kényszerből anyáméknál vannak. Gyűlölök úgy hazajárni, hogy ott vannak, de volt már olyan, hogy csak sétálni mentünk a környékre, de nem akartunk felmenni, és anyám megsértődött, hogy miért nem megyünk fel.

Az irónikus az egészben, hogy anyám néha panaszkodik, hogy neki milyen szar fiatalkora volt, mert az anyja lelki zsarolta minden piszlicsáré dologért.

Szeretem őket, és alapjáraton nincsenek problémák, gyakran találkozunk, de kiborít, amit a testvérem miatt művel velem. Már előre gyomorgörcsöm van, ha tudom, hogy velük kapcsolatosan lesz valami esemény, amit én nem úgy képzelek el, és tudom, hogy anyám megint jönni fog valamivel, hogy szarul érezzem magam.

Erőlteti az ünnepi összejövetekeket is, mert hogy "család vagyunk, és egyes helyzetekben felül kell emelkedni"...

Hasonló szituban élők "túlélési" tippjeit szívesen fogadnám.