Mit lehetne kezdeni anyámmal ebben a témában?
Testvérem és köztem nem túl jó a viszony. 5 év van köztünk, ő az idősebb, mindig féltékeny volt rám gyerekként (ez sajnos főleg a szüleim hibája, a családi felvételeken látni, hogy el volt nyomva, ha engem videóztak; mindig rászóltak, hogy menjen ki a képből, most engem vesznek, stb). Később a szülők viselkedésében fordult a kocka, nyilván kompenzációból, mert akkor meg mindig az volt, hogy ha én is akartam valamit, akkor nem lehetett, mert "a nővérednek ilyen idős korában még nem volt ez és ez" (ez egészen felnőtt korunk elejéig megvolt, amikor a támogatások jöttek szóba, és ugyanakkor voltunk ugyanabban a helyzetben, csak ő ugye 5 évvel idősebben). Ekkor álltam a sarkamra, és ebben az egyben sikerült érvényre jutnom, hogy nehogy már miatta kelljen 5 év lemaradásban élnem.
A fentiekből kifolyólag bizonyos dolgokban évek óta állandó rivalizálás megy a testvérem és köztem, amit persze a szüleink nem néznek jó szemmel, és mivel a nővérem hangosabb és hisztisebb típus, mint én, én meg elnyomhatóbb vagyok, általában az a vége, hogy én vagyok terrorizálva anyám felől, hogy ne viselkedjek már így a testvéremmel, holott ő ugyanazt csinálja (sőt, én még a toleránsabb típus vagyok, ő már mindenre ugrik). Ezeket a dolgokat kivéve persze a beszélőviszony, a minimális kölcsönös érdeklődés megvan, de amint konfliktusba kerülünk, anyám lelkileg terrorizál. Olyanokat mond, hogy egyszer majd már csak mi leszünk egymásnak, és hogy őket mennyire elszomorítja, hogy ilyen a viszony, nem érti, miért viselkedünk így egymással, ők nem erre neveltek minket, stb. Képtelen felfogni és elfogadni, hogy ez van és kész. Kezdem már ezek miatt egyre kevésbé szeretni a testvéremet, és ez csak fokozódik minden alkalommal, ha anyám nekem esik ezekkel. Többször próbáltam már erről beszélni vele, de látszólag képtelen beletörődni, és főleg engem hibáztat az egészért. Apám nem igen folyik bele, ha mégis, akkor anyám pártján van, mert ő is el van nyomva...
Szüleimmel is jó a viszony, de ha a testvérem és köztem menő dolgokról van szó, akkor anyám nagyon tud lelkileg terrorizálni (én meg ezekre elég érzékeny vagyok, nehezen viselem, és mindig eléri, hogy bűntudatom legyen és rosszul érezzem magam, holott nem lenne jogos). Persze tesómat nem bántja, illetve ha fényévente egyszer beszél erről vele, akkor ő ilyenkor előadja az áldozat szerepét, miközben a háttérben meg áskálódik.
Mindkettőnknek van már saját családja, mi külön élünk, tesómék viszont még kényszerből anyáméknál vannak. Gyűlölök úgy hazajárni, hogy ott vannak, de volt már olyan, hogy csak sétálni mentünk a környékre, de nem akartunk felmenni, és anyám megsértődött, hogy miért nem megyünk fel.
Az irónikus az egészben, hogy anyám néha panaszkodik, hogy neki milyen szar fiatalkora volt, mert az anyja lelki zsarolta minden piszlicsáré dologért.
Szeretem őket, és alapjáraton nincsenek problémák, gyakran találkozunk, de kiborít, amit a testvérem miatt művel velem. Már előre gyomorgörcsöm van, ha tudom, hogy velük kapcsolatosan lesz valami esemény, amit én nem úgy képzelek el, és tudom, hogy anyám megint jönni fog valamivel, hogy szarul érezzem magam.
Erőlteti az ünnepi összejövetekeket is, mert hogy "család vagyunk, és egyes helyzetekben felül kell emelkedni"...
Hasonló szituban élők "túlélési" tippjeit szívesen fogadnám.
válasza:Érdekes és szomorú is ami köztetek zajlik.. :-(
Nekem is van egy bátyám,őt mindig is jobban szerették mint engem,
szóval én még rosszabb szituációban vagyok,voltam mint te.
Mert e legalább voltál valamikor első, és most is, téged
is szeretnének bevonni a családba..
Azóta én is anya lettem, négy év van a két gyerekem közt, próbáljuk
teljesen egyformán nevelni és szeretni őket, mégis
van köztük rivalizálás, és én is pont ezt mondom nekik,
amit a te anyukád neked. :-)
Mert az igazság valóban az, hogy az idő el fog szaladni,
és senkire nem számíthat az ember csak a családjára.
Szerintem el kellene engedned kicsit ezt a dolgot,
próbálj kicsit nagylelkűbb lenni a nővéreddel,
lehet akkor ő is másabb lesz veled. Ha vannak gyerekek,
akkor az is nagyon jó dolog tud lenni ha az unokatesók
szeretik egymást, és együtt tudnak játszani...
Eleve jobb helyzetben vagy mint ők, ha ők még el se
tudtak költözni a szülői házból...Persze azt is megértem
ha emiatt orrolsz rájuk. De az hogy anyukád megsértődik azon
ha arra jártok és nem mentek be,az csak jó dolog, bár engem is így
szerettek volna...
Köszönöm a válaszodat!
A gyerekek jól elvannak együtt, ennek örülök én is. Csak sajnos azon nem tudok túllépni, ahogy a tesóm sokszor viselkedik velem, és anyám ilyenkor az ő pártján van.
Próbáltam pozitív lenni vele, és nyitni felé, aztán meg sokszor ért a pofon, a csalódás, ha valamivel keresztbe tett... ő csak a saját érdekeit nézi, ha úgy történnek a dolgok, hogy neki is jó, akkor béke van, de ha valamiben engednie kéne/neki alkalmazkodni, akkor már rögtön megy a hiszti.
válasza: válasza:Az állandóan félredobott nővéredtől nem lehet mást várni, olyan szinten sérült akkor, amikor gyerekek voltatok, hogy nem tud túllépni ezen. Kellene neki egy jó terápia, de nem ő tehet róla, valószínűleg ő maga is szenved mai napig a helyzettől. A viselkedésealapjait rakták akkor a szüleitek, amikor neki ebbe az állandó vergődésbe és harcba nevelték a kivételezéssel.
Az 5 év lemaradást hogyan kell elképzelni? Ő is akart anyagi segítséget és te is, de egyszerre csak egyikőtöknek tudtak segíteni? Azért ez valahol jogos, szerintem, hogy haladjon, mert mondjuk egy családalapításra vagy esküvőre meg az 5 évvel idősebbnek van kevesebb ideje. Gondolom, nem azt mondták, hogy egyáltalán nem, hanem azt, hogy előbb neki. Te meg lehet, hogy annyira megszoktad, hogy te vagy az első, hogy most ez rossz neked. Ő nem véletlenül "maradt a nyakukon", mert ő volt szerencsétlen az, amelyik valószínűleg lehetőséget sem kapott sosem. Most meg otthon van és neki szorosabb a kapcsolata a zsarnok anyával, dd ezt ő úgy éli meg, hogy végre, most végre szereti őt is. Ez inkább szomorú. Ez az 5 év lemaradás, ez olyan szomorú, sajnálod tőle ezt. Most te vagy irigy rá, pedig ha 5 évvel fiatalabb vagy, akkor akkor is 5 évvel fiatalabb vagy, ha a fejed tetejére állsz. Anyukádnak nem kellett volna úgy kezelni titeket gyerekként és akkor most egyikőtök hozzáadása sem lenne ilyen egészségtelenül irigy. Nem veled szemben, de jár neki az elégtétel. Te most azt tapasztalod, hogy milyen volt neki, csak te már nem vagy gyerek. Nagyon nem az a szitu, hogy a 15 éves kap már telefont, de a 10 éves meg még nem, ugye?
4#
Mindketten éltünk otthon, egyidőben, családdal, de mi hamarabb vettünk házat, és elköltöztünk, ők is vettek már, de felújítanak, és addig ott vannak még.
Anyagilag mindig egyenlőként kezeltek minket. Akkor az volt, hogy a tesómnak 1 évvel lett hamarabb komoly párkapcsolata, és nyitottak lakástakarékot a nevére a szüleim. Rá 1 évre nekem is komoly kapcsolatom lett, és mondtam, hogy mi is szeretnénk lakástakarékot nyitni, hogy haladhassunk, és tudták is volna már a kezdetektől fizetni, de azt akarták, hogy várjunk a nyitással, mert 5 évvel fiatalabb vagyok, és amikor a tesóm volt ennyi idős, akkor neki se volt. Erre mondtam, hogy ne szórakozzanak már, hogy ki kell várnom mindig 5 évet, csak hogy ugyanakkor kezdhessem én is az életet... mondtam, hogy akkor nyitunk magunknak és fizetjük mi, de nem fogok ennyit várni. Végül az én részemet fizették, ahogy a tesómnak is, de ha rajtuk múlt volna, akkor nem lenne most ez. Rá egy évre meg be is szüntették a lakástakarék számla nyitást, így rá is csesztünk volna.
Írtam, hogy fordult a viselkedésük, már általános iskola végén éreztem, hogy engem nyomnak el, és az nem tegnap volt. Azóta pedig maradtam én a második. Tesómnak ezáltal nem jár az általad írt elégtétel, mindkettőnkkel kitoltak a szüleink ezáltal, csak most az én nyakamba van varrva az egész, mert anyám állítja, hogy ők nem erre neveltek minket.
válasza:A lakástakarékos dolog jogos.
A gyerekkorit pedig nem tudom elképzelni, ha nem írsz példát. Nem mindegy tényleg, hogy az, hogy neki előbb volt megengedve valami a koránál fogva, vagy hogy olyan dolgot kapott csak ő amire mindkettőtöknek szüksége lett volna, vagy tényleg olyanban vártál egyenlőséget, amiben felesleges. Ezért gondoltam én, hogy esetleg neked az első hely elvesztése miatt fáj, hogy ha mondjuk véletlenül helyén kezeltek onnantól titeket vagy valami.
válasza:"Olyanokat mond, hogy egyszer majd már csak mi leszünk egymásnak, és hogy őket mennyire elszomorítja, hogy ilyen a viszony..."
Ebben miért, mit látsz zsarolást? Szerintem csak őszinte anyukád és igaza is van. Vagy egy szülőnek tartsa magában a gondolatatit és érzéseit, hogy ne legyél szomorú? Na nekem anyukám ilyen, hidd el, az sokkal rosszabb, ha nyomoznod kell annál, akit szeretsz, hogy mi bántja, beteg-e vagy te bántottad meg, de szerinte mindez "magánügy", nem illik másra rakni... Sokkal jobb egy őszinte szülő, aki mer ember lenni és érzelmeket meg véleményt kifejezni. Legfeljebb nem értesz vele egyet, de ha tisztelitek egymást, ezt is lehet toleranciával kezelni.
Minden testvérben van/lehet féltékenység a másikra és mindenki okolhatja valamiért a szüleit. Nekem is van tesóm, aki re "haragszom", hogy bezzeg mindig pátyolgatni kellett, amikor én már legyek nagyobb meg okosabb, és valószínűleg ő is "haragszik" rám, hogy én voltam, aki mindent hamarabb megkapott meg már megengedték neki. De szülő is vagyok és tudom, hogy anyukám/apukám csak úgy csinálta, ahogy sikerült és akkor igazságosnak látta és hogy mindkettőnket szeret, pedig egyikünkkel sem lehetett könnyű - talán most sem vagyunk azok :P Nekem is a két gyerekem annyira más, hogy nem tudom őket ugyanúgy kezelni, pedig szeretem egyformán mind a kettőt, és nehéz, amikor másra van mindig épp szükségük és közben tudom, érzem is, hogy mindig versenyeznek a figyelmemért és méregetik magukat a szememben. Mindenki, akinek vannak szülei, rászorul pár év terápiára, akinek meg nincsenek, az biztos azért.
Ami most így konkrétan eszembe jut, bár nem tárgyi dolog, de hogy nem engedtek el barátokkal, de nem is azért, mert én kicsi lettem volna hozzá, hanem szimplán a tesóm nem volt az akkori koromban társasági ember, és nem járt el sehova, senkivel. És én sem drogozni akartam suli helyett, szimplán csak iskola után elmenni csavarogni (ismert, biztonságos helyre, jó környékre, nem rosszarcúakkal, hanem osztálytársakkal, ráadásul telefon is volt nálam, ha valami lenne). Azzal volt indokolva, hogy tesóm se ment sehova annyi idős korában.
Ez csak egy, sok apróság volt még, sajnos/szerencsére jó része feledésbe merült, csak a rossz érzés maradt meg.
válasza:7# az ebben a lelki zsarolás az, hogy az adott szituáció megoldásának segítése helyett ő "mossa kezeit", és csak ennyit mond. Ha kérem, hogy segítse megoldani a problémát, akkor újabban már csak az a válasz, hogy nem akar már ezekbe belefolyni (ami elfogadható persze), ugyanakkor nem tartom fairnek, ha ezek után meg ezt vágja hozzám.
Én is anya vagyok, és hamarosan a gyerekem testvér is lesz, de pont a fenti dolgok miatt nagyon sokszor eszembe jut, hogy miképp védhetők ki azok a helyzetek, amikből olyan rossz testvéri viszony lesz, mint ami nálunk is fennáll. Emellett elszomorít, hogy látom, hogy a férjem és a testvére milyen jóban vannak, és hogy miért nem lehet köztünk is ilyen a viszony a testvéremmel. Sajnos - és nem akarom rájuk húzni a vizes lepedőt -, ég és föld a különbség abban, ahogy anyósom kezelte a két gyereket, és ahogy a szüleim kezeltek minket. Épp ezért nem tudok szemet hunyni a fent említett "siránkozás" felett. Mikor ezt mondja, annyit tudok mondani csak - és teljesen őszintén -, hogy engem is bánt, én is sajnálom, de annyit próbálkoztam már, hogy nem rajtam múlik. És amikor mindezek mellett még nekem kell mindig meghunyászkodni, ha vita van... na nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!