Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tehetnék ilyen helyzetben?

Mit tehetnék ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

A szüleim kiakarnak dobni itthonról. Nagyon rossz kapcsolatunk van, sosem támogattak és szerettek, és most épp ezért akarnak kidobni, mert ezt meg is mondtam nekik, hogy mennyire szarul esik, hogy nem számíthatok rájuk. Dolgozom 16 éves korom óta, de mivel mindent magamnak kellett vennem így nem sok félretett pénzem van, ami volt is, elment a jogsira amit nem rég kezdtem. Most is dolgozom, de mivel nekik is kell adnom pénzt, illetve azon kívül több mindent fizetni, így nagyon kevés marad belőle, nem tudnék még egy szobát sem kivenni egyedül. Viszont innen el kell mennem, mert anyám közölte velem tegnap, hogy mindent megfog tenni az ellen hogy eltüntessen itthonról. Mit tehetnék?

Nagyszülők nem jöhetnek szóba, az egyik ugyanolyan mint anyámék, a másik pedig nem tudna befogadni, mert anyukám testvére is ott lakik, így nincs szabad hely a házban.

19/L


2021. dec. 18. 09:16
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
8%

Én pl. Azért kötöttem bele, mert oké hogy összespórolta. De egy az egyben kifizetni a legolcsóbb putris helyen is 300 ezer úgy hogy még a vizsgák nincsenek benne. Mellesleg tudja halasztani nem kötelező neki a 30 órát most venni vagy bármely vizsgára menni.


Kérik sok melóhelyre a jogsit de oktalanul. Nekem akárhány helyre kérték kötelező elemként egyik helyen se volt céges autó.

2021. dec. 18. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 A kérdező kommentje:

Hű 30-as köszönöm, végre valaki megértette ezt a jogsi dolgot :) De akkor most letisztázom rendesen. Szeptemberben kezdtem a jogsit, amikor is a kreszre már félre volt téve a pénzem. Akkor még többet kerestem mert gyárban dolgoztam, az exem miatt kellett ott hagynom azt a helyet (amit egyébként nem bánok mert gyűlöltem) a lényeg, hogy volt pénzem rá. Utána a vizsgát és az összes forgalmi órámat kifizettem egyszerre, így ha csak nem veszek plusz órát mindenem ki van már fizetve. A 28.óránál vagyok most :) Tehát a jogsiba nagyjából október óta egy forintot nem öltem, akkor fizettem be az utolsó részletet előre.

Mivel a munkahelyemre bejárós vagyok olcsóbban jött volna ki még ilyen benzinárak mellett is kocsival járnom mint bérlettel, és első kocsinak nem is akartam egy fullos kocsit csak egy olcsóbbat, így az volt a terv, hogy januártól elkezdek rá spórolni és nagyjából fél év múlva megveszem az autóm, és utána kezdek el külön költözésre félretenni.

Ez lett volna a terv, egészen addig, míg meg nem történt ez.

Azért költöttem jogsira mert nem tudtam hogy kidobnának, ezért úgy voltam vele hogy még addig csinálom meg a jogsit ameddig megtehetem :) Nem is bántam meg hogy elkezdtem, mert januártól csak drágább lesz és valószínűleg ha később kezdem el sosem lett volna rá pénzem egész életemben.


De nem is a jogsi a lényeg a helyzetben. Arra már ki van fizetve minden, maximum ha plusz órát kell vennem az lesz még pár ezer forint de az nem akkora összeg már.


A lényeg a helyzetben az hogy mivel fizettem a jogsit így nem tudtam félre tenni eddig (januártól akartam ugye kocsira) viszont jött ez a helyzet.

Nyilván, így nem a kocsi lesz a legfontosabb de eddig nem volt szó arról hogy kidobnának vagy akármi, főleg úgy, hogy fizettem nekik, így ezért volt a jogsi és nem erre tettem pénzt félre. Remélem így már érthető :)

2021. dec. 18. 20:58
 33/38 anonim ***** válasza:
39%
Jogsi ide vagy oda akkor is szarul bánsz a pénzzel...
2021. dec. 18. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 A kérdező kommentje:

Utolsó, kiváncsi lennék miért gondolod ezt. Minden egyes hónapban, mikor megjön a fizetésem kiszámolom, hogy mikre kell költenem, mennyi marad, stbstb. Nem szoktam felesleges dolgokra költeni, magamnak is csak azt veszem meg amire már szükség van.

Megérteném a hozzáállást, de szerintem annyiból, hogy mennyit keresek és jogsizok, kicsit nehéz megállapítani hogy bánok a pénzzel.


És mellesleg, a kérdésem sem erre vonatkozott.

2021. dec. 19. 07:07
 35/38 anonim ***** válasza:
90%

32: Azt szeretném mondani, hogy ugye tudod, hogy az utazási költségeket a munkahely kell állja?

Tehát a bérletet nekik kell fizetniük.

Ha ez eddig nem így volt, akkor törvénytelenséget követ el az a munkahely.


Ha ezért leváltod a bejárást önköltségesre, akkor nagyon rossz bolttot csinálsz.

Legyen egy megbízható, jó, használt autó, amit nem kell soha szervizelni 1 200 000 Ft. A fenntartása ezen felül még 60-70 000 Ft benzin nélkül, ha garázst és parkolási díjat nem kell fizetned.

Szóval ennyit költeni évi 2,6 milliós Ft-os bevételnél szinte lenulláz.

Ha otthon laknál az eddigiek szerint, akkor 90 000 a hazaadott pénz, és az összes többi az autóra megy el.


A jogsinál számolj esetleg +10 tanórát (50 000 Ft) és plusz vizsgadíjat, az is egyhavi pénzed kb.

Szóval én hagynám ezt az autóvásárlási és -fenntartási projektet ebben a helyzetben egyelőre.

2021. dec. 19. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 A kérdező kommentje:

35:

Igen, tudom hogy a bérletet a munkáltató fizeti, de ugyanúgy a bejárást kocsival is fizetné.(legalábbis valamennyit belőle) Így értettem azt, hogy olcsóbban jönne ki. De egyébként nem is ez a lényeg, nyilván egy db-ig hogy már mondtam is nem tervezek kocsit.

Ez a terv még azelőtt lett volna hogy közbe jött ez az egész.

Mindenki ezzel a jogsival van de igazából már tök mindegy mert ki van fizetve az egész egy ideje😅 Visszacsinálni már úgy se tudom, de ha tehetném se tenném meg mert ha most nem kezdtem volna el a jogsit valószínűleg sosem lett volna rá pénzem.

A lényeg, hogy egyelőre így ez a kocsi dolog nyilván háttérbe szorul, a jogsival nem tudok mit csinálni már elkezdtem sőt már lassan végzek vele szóval egyelőre amit tehetek az az hogy a kocsit majd csak akkor kezdem el tervezgetni ha a külön költözés megvan, de ez nyilván egyértelmű ilyen helyzetben, hogy így lesz.

2021. dec. 19. 08:33
 37/38 Savlekotő ***** válasza:
90%

Dolgozom 16 éves korom óta, de mivel mindent magamnak kellett vennem így nem sok félretett pénzem van, ami volt is, elment a jogsira amit nem rég kezdtem


Jogsira elcseszted amit gyűjtöttél miközben tudtad hogy otthon amint le jár a családi repülsz.. Most mehetsz a híd alá a friss jogsival.. :(

2021. dec. 19. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 A kérdező kommentje:

Utolsó, nem nemtudtam hogy repülni fogok mivel eddig nem fenyegettek ezzel.

Jól álltunk anyagilag mindig is, de nem szerettem a szüleimtől pénzt kérni a 16 éves korom óta megkeresett pénzemből ezért nem maradt túl sok, mint minden fiatal én is sokat buliztam egy időben így ami maradt is azokból a pénzekből a jogsira adódott.

Dehogy ezt már kiemeltem párszor nem tudtam hogy ki leszek rúgva mivel lassan két éve betöltöttem a 18-at de még nem fenyegettek sosem ezzel, főleg hogy tisztességesen dolgozom nem ingyen élősködök a szüleimen.

És ahogy kiemeltem már párszor, ezért kezdtem el a jogsit mert hiába volt rossz kapcsolatom a szüleimmel, eszembe se volt hogy ilyen helyzetbe kerülök. :(

2021. dec. 19. 20:44
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!