Apum miért nem szereti ha mosolygok vagy nevetek?
Nem kamu a kérdés, tényleg ez történik velem.
Ha jókedvem van, mesélni szoktam apumnak a suliban, diákmunkán, barátok társaságában történtekről. Próbálom mindig a vidámabb dolgokat de ha már elnevetem magam közben, ráncolni kezdi a homlokát hogy "jólvan már" / "ezt azért ne".
Ha tévénézés közben kezdek el kacagni valamin, képes átszólni a szomszéd szobából hogy "ne vaduljak".
Ha mosolyra húzódik a szám, összeszalad a szemöldöke hogy "mosod te a fogad rendesen"? Vagy rámparancsol, hogy ne bazsalyogjak a hallottakon.
Ő nem mosolyog sosem, úgy önfeledten nevetni pedig ritkán hallottam eddig.
Ez mind bizonyára valótlannak, viccesnek hangzik de a történés pillanatában olyan érzés mintha zuhanna egy nagyot a szívem. Más is tapasztalt már ilyet a saját szülőjével? Miért csinálhatja vajon (ha már rákérdezni egyenlőre nem merek)?
"Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok."
Nem szomorú vagy ideges mostanság?
Általában akkor zavarja az embert ha más mosolyog.
Lehet, hogy rosszkor, oda nem illő szituációkban nevetgélsz?
A fene sem tudja, látni, hallani kellene a helyzetet.
Mást nem tudok elképzelni, legfeljebb annyit még, hogy apádnak van valami mentális betegsége.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!