Mi a véleményed az olyan szülőkről, akik tudatosan nem adnak meg mindent a gyerekeiknek (tárgyi értelemben)?

Annak aki lepontozott : Náluk tényelg ELLÁTNI kell egy tizenhat évest, nem eltartani? Ki is törli a tizenhat éves fenekét? A kaját is kiszedi neki mert egyedül nem tudja? És letörik a tizenhat éves keze ha be kell nyomnia a mosógépen a gombot, esetleg ki is választja neki apu-anyu mit kell felvenni másnap, mert egyedül nem megy?

Mert ellátni ezt jelenti.. nehogy már ne tudjon összeütni egy 16 éves valami kaját, meg ne tudja megoldani hogy legyen tiszta ruhája... az anyagiakról gondoskodni más téma mint ellátni.

Jól teszik.

[link]

Itt egy remek cikk a témában. Kb. leírja egy gazdag szülőnek hogy kell(ene) viselkednie, hogy a gyerekük lelkét ne torzítsa el felnőtt korára a sok pénz.

Valahol határt kell húzni. Nyilván nem veszek kínai tornacipőt a gyereknek, mert van aki csak azt engedheti meg és tanulja meg az értékét, de 100 ezreset sem kap csak azért, mert beleférne anyagilag.

Én azt akarom megtanítani a gyereknek, hogy nem spórolunk az egészségünkön (ha nem muszáj), de nem költünk pénzt csak azért mert van.

Infóban dolgozom és számomra teljesen elképesztő, hogy vannak munkatársaim, akik elköltik a teljes fizetésüket egy hónapban és az utolsó héten már várják a fizut. "Bocsi, most nem maradok sörözni, mert hó vége van". Én ettől a mentalitástól és pénzügyi felelőtlenségtől akarom megvédeni a gyereket, nem attól hogy nem kapta meg a legújabb iphonet.

Erre a legjobb példa a Beckham házaspár, akiknek igazán van mit aprítaniuk a tejbe, mégis elvárják a gyereküktől, hogy iskola mekkett dolgozzanak, amikor abba a korba kerülnek. Az egyik, ha jól tudom pincérkedett, a másik lovakat csutakolt. Mindezt azért, hogy megtanulják, hogy teljesítmény nélkül nincsenek javak. Ami könnyen jön, az könnyen megy. Beckhamék ha urizáláson kapják a gyerekeket, akkor pedig jön a kemény fejmosás.

Szerintem ez az életre nevelés, nem pedig az, hogy csillió méregdrága dologgal kompenzáljuk a gyereket, mert rá jut a legkevesebb idő.

Egy kisgyerek megvetetne minden nap egy 80.000 Ft-os legót, utána meg kétszer játszana vele, és meg is unná, vetetné a következőt. Vagy elszórná a pénzt online játékokban (van ilyen gyerek a rokonságban). Aki igazán jót akar a gyerekének, az inkább félreteszi a méregdrága legók árát, hogy mikor majd értelmesebb dolgokra (lakás, ház) kell a gyereknek, tudjanak segíteni. Tényleg muszáj megtanulni, hogy nem lehet mindent megkapni, amit szeretnénk, vagy hogy hogyan lehet spórolni, ezek is hosszú távon térülnek meg.

De a másik véglet is nagyon gáz, ha annyira kevés, olcsó játéka van a gyereknek, hogy elszorul a szíve a sok szuper játék láttán, ha átmegy a barátaihoz.

Nagyobb korban szerintem a diákmunkázásnak is csak akkor van értelme, ha nagyon "luxus" dolgokat venne a gyerek, például baromi drága (többszáz ezer Ft-os) számítógépes alkatrészeket, 150.000 Ft-os cipőt/ táskát. Ha alapvető dolgokra vágyik, és abból nem a gagyit, hanem a márkásat szeretné, szerintem az teljesen alap egy tehetős családban. Az ember az életét végig dolgozza, legalább gyerekként, fiatalként adasson meg neki, hogy nem kell.

Ez egy jó kérdés...

Négyen vagyunk fivérek, mármint tesók. Én sokáig mivel a 91-ben születtem, bátyáim meg 80-as években, úgy gondoltam, hogy bárcsak nagy lufis amerikaias szülinapom lenne, aztán fokozatosan valami megváltozott bennem. Lehet a nagyanyám korai halála 3 éves koromban, nagyapám halála 12 éves koromban, és apám halála 15 éves koromban volt. Ennek ellenére, sokáig otthon ülős, mama pici fia volt, aztán 27 évesen mikor újra felvettek egyetemre, felmentem pestre és másfélévet dolgoztam, plusz az egyetemi szakom is formált a gondolkodásmódomon, ma már nem veszek feltétlen új dolgokat, csak szükségeseket. Egyetemen is szárított vettem, konyhai edényeket, szóval csupa praktikus dolgokat. Néha ruhát is, de én úgy mondd nem ragaszkodok a materiális javakhoz, fel is vettem így a pandémia idején a kamatmentes diákhitelt, aztán gyorsan visszafizettem, az volt bennem, hogy ha felveszem, akkor tartozni fogok, és megint materiális javakat helyezem előtérbe.

Másodszülött bátyám sokszor hangoztatja anyámnak, hogy miért vállalt ennyi mert így nem tudja megadni az anyagiakat nekünk, én úgy gondolom, hogy nem szenvedtem hiányt érzelmileg, bár voltak konfliktusok anyámmal, sok tekintetben nekem is, de alapvetően én nem materiális boldogságban látom az örömeimet. Különösen azóta mióta egy súlyos szívritmuszavaron átestem és utána katéteres abláción estem át.