Mihez kezdjek, ha a szüleim nem lesznek?

Nekem ők legalább annyira fontosak, mint bármelyik végtagom vagy akár a többi lételem amik az életben maradáshoz fontosak.

Gyakran eszembe jut, hogy előbb - utóbb nem lesznek, már a gondolattól is rosszul vagyok.

Annyira sajnálom, hogy anyám nem 15 évesen szült meg engem. Tudom, hogy akkor még nem állt volna rá készen, hogy nem a legjobb dolog, de most sokkal jobban érezném magamat, mert tudnám hogy majdnem egyidősek vagyunk, mert hát lássuk be, 70 és 85 évesen is ugyanolyan öreg az ember, talán együtt halhatnánk meg. Ehelyett 31 évesen hozott a világra, mert úgy alakultak a dolgok...

Elsősorban a lelki részén nem fogom magamat túltenni. Ezer százalék, hogy még a temetése előtt öngyilkos leszek.

Én nem bírnám elviselni, hogy én élek, Ő meg nem, még elméletben sem hagyom hogy megszülessen ez a feltételezés. Mintha azt kérdezné tőlem valaki, hogy mihez fogok kezdeni víz és élelem nélkül. Kivitelezhetetlen. És ez nagyon megőrjít.