Mennyit beszélgettek veled a szüleid?

0

Nem tudom, hogy emiatt-e, de nem vagyok valami beszédes + beilleszkedés sem könnyű.

Mi nagyon sokat beszélgettünk a szüleimmel, vagyis sokszor volt inkább olyan, hogy este ők ültek a konyhában, beszélgettek, mi meg odaszivárogtunk a tesómmal. Volt ott szó mindenről, hétköznapi csip-csup ügyekről, politikáról, pénzügyekről. Ahogy nőttünk, úgy kezdtünk belefolyni ezekbe a beszélgetésekbe. És ha visszagondolok, akkor azt kell hogy mondjam, ez így nagyon jó volt, mert sikerült időben megértenem magam körül a világot. Ez nem azt jelenti, hogy ittam minden szavukat és én is pont úgy látok ma is mindent, mint ők, de például a gazdasági tudatosságom tuti ebből ered.

Sosem felejtem el, mikor középsulis koromban egyszer átjött egy barátnőm, és kicsit kinn maradtunk még egy ilyen beszélgetésben a konyhában, mielőtt elvonultunk volna a szobámba. Szegény ledöbbenve kérdezte, hogy ez így nálunk mindennapos dolog-e, mert náluk ilyen nincs, sőt elküldik a szülei ha beszélgetnek, hogy ez nem gyereknek való, nem rá tartozik. Olyan 17 évesek lehettünk akkor...

Úgy kb semmit. Folyamatosan azt mondták, hogy nekem ehhez semmi közöm. Ha jött valaki hozzánk és én szóltam, akkor jó, én csak fogjam be, ne játsszam az eszem. Ha beszélgettek és kérdeztem vagy mondtam közben valamit, mintha ott sem lettem volna, nem szóltak hozzám.

Nem tudom, hogy ez miatt-e, de nincsenek barátaim, nem tudok kommunikálni, senkivel nincs közös témám, ha szólnak hozzám csak akkor szólok, de akkor is csak 1-2 szót, mert egyszerűen nem tudok mit mondani, pedig szeretek olvasni, van szókincs.

Mi mindig is "beszélgetős" család voltunk - szerencsére. Igazából szinte mindenről, bár persze, voltak dolgok, amiket nem akartam részletezni (pl. párkapsolat), de ez természetes is.

Apám nem volt túl "lelkizős", de azért kifejezetten sokat beszélgettünk vele is. Csak ő úgy volt vele, hogy úgy kell elfogadni a megváltoztathatatlan dolgokat, ahogy vannak, és kár "rágódni" rajta.

Nálunk kb. ez volt a helyzet:

https://www.youtube.com/watch?v=qGaRT9H3twM

*Nem lettem orvos. Egy szorongó, lelkibeteg lettem. :D

Nem sokat, nem voltak túl jó szüleim.

Pár hónapig laktam az anyósomnál, míg meglett a házfelújítás, vele minden este jókat beszélgettünk. A férjem is nagyon szereti, remélem én is ilyen anyja leszek a fiamnak.