Másnak mondott ilyet az anyja? Hogy viselted?

Az én anyám is sok ilyet mondott nekem, meg a nagyanyám is. Biztosan egymástól tanulták. Én megpróbálom elkerülni az ítélkezést és a gonoszságot.

Sajnos nem mindenkinek való a szülőség, főleg, ha emberileg is eleve rosszak voltak.

Persze lehet normális embernek lenni ettől, de ahhoz túl kell rajtuk lépni.

Szerencsére az én családom pozitív irányba változott azzal, hogy már egyikőnk sem él szüleinkkel. Úgy látszik, mi voltunk nekik az egyik nagy stressz forrás. Azóta sokkal felhőtlenebbül társalgunk.

Ha a te anyád nem képes változni, fel kell töltened az életed más emberekkel, akik szeretnek téged. De legfőképpen te szeresd magadat!

1. Én nagyon túlsúlyos voltam mindig is. Genetika mellett, semmiféle mértéket nem tanultam meg, emiatt mai napig nem tudok kontrolt szabni. Volt, amikor lefogytam (lelki okok miatt nem tartott sokáig). Amint elkezdett látszani egy kis súlyvesztés egyből ment a pánik, hogy te jó ég, ez nem jó, egyél rendesen. Persze, addig ment a mennyit eszel, meg fogynod kellene.

Volt, hogy nyaralás közben egy jó kis reggelizés közben szólt rám, hogy fejezzem be az evést, nem ehetek többet (már 20on pár éves voltam, szerintem nem volt olyan sok, főleg egy nyaraláshoz képest). Nagymamám is kiskoromban állandóan tömött, majd kamaszként, amikor ebédnél teljesen natúr csirkemell adagját meglátta már elkezdte, hogy ezt mind meg akarom enni. Meg hajlamos volt úgy beszélni anyumhoz, hogy mintha ott se lennék (közöttük ültem), egész ebéd alatt ment az "ezt mind meg tudja enni?" stb.

Így gyönyörűen zugevő lettem felnőtt koromra, amire eddig több pszichológussal se találtam meg a megoldást.

2. Nálam olyanok hangoztak el, hogy miután összevesztünk, hogy "most úgy felment a vérnyomásom tőled, hogy balesetet fogok okozni" vagy "úgy felhúztál, hogy ha most árokba hajtok véletlenül és meghalok, arról te fogsz tenni". De csak szimpla kirándulásnál is jött, hogy neki úgy fáj a lába, biztos trombózisa lesz és le fog állni a szíve, mert így megjárattam.

Ezek pont jók voltak arra, hogy folyamatosan aggódom miatta, ha nem veszi fel a telefont, akkor már mindent is bevizionálok, elkezdem minden lehetséges módon elérni. Előfordul, hogy beugrik, hogy nem írt semmit pár órája, sokszor elkap az érzés, hogy történt vele valami (pl. le/elesett) és már órák óta nem él.

Lehet másnak mondtak cifrábbakat, súlyosabb dolgok történtek velük és nem hatotta meg őket, de az én személyiségemnek elég volt, hogy életre szóló problémákat okozzanak.