Mindenkit ennyire infantilizál az anyja?

Hát a ruhák miatt én is küzdöttem anyámmal, de rendesen, ő is vásárolt volna nekem mindent. Sajnos annyira különbözik az ízlésünk, hogy ez nem volt egy jó dolog. Nem vett ronda vagy botrányos cuccokat, csak olyanokat, amikben én nem éreztem jól magam. 25 éves koromra értem el azt, hogy max. zoknit vegyen nekem. Szívem szerint ezt se engedném, de hadd legyen ennyi öröme. Amúgy van vagy 40 pár zoknim miatta...

Mióta megszületett a lányom, azóta neki vásárol. Mivel a gyerek örül minden ruhának, ezért nekem sincs bajom ezzel. Sőt, mióta mondtam nekik, hogy nyugodtan menjenek együtt shoppingolni, azóta teljes a boldogság részükről. (A gyerek most 8 éves.) Sokszor nem is vesznek semmit, csak plázáznak.

Mondjuk ha a szüleimnél vagyok, én nem bánom, hogy anya gondoskodni akar rólam. Ő ezt élvezi, én meg nem érzem magam kevesebbnek tőle. Persze ő nem zavaró módon csinálja, ha ötpercenként kérdezgetne, azzal tényleg az agyamra menne.

Egy ruhapróbáért nem utaznék többszáz kilométert. Majd ha arra járok, akkor. Egy felnőtt nőnek, mint az anyukám, legyen ennyi türelme. Venni azt vesz, amit akar, ha tukmálós lenne, akkor lehet, hogy elfogadnék olyat is, ami nem tetszik, de pillanatok alatt a ruhagyűjtő konténerbe kerülne. Ha jót vesz, amit használni tudok, azt örömmel elfogadom. Mondjuk az én anyukám föl szokott hívni, ha lát valamilyen jó ruhát és kérdez, és nem tukmál semmit.

6-os vagyok, na nekem se ezért lett gyerekem... Sőt, addig még volt jópár köröm anyámmal. Az utolsó az esküvőm előtt, amikor mindenképp rá akart beszélni egy ruhára...

A lányomat 30 évesen szültem egyébként. Nem gondoltam volna akkoriban, hogy anyámmal majd ennyire kézenfogva járnak ruhát vásárolni. :)