Aki nincs jó kapcsolatban az édesanyjával, mi vezetett ideáig?

Hány olyan kérdést olvastam már itt, ahol az anya a saját gyermekének azt mondta, hogy: "A születéseddel tönkretetted az életemet!", "Bár meghalnál, mert sosem akartam, hogy megszülessél!"...

Az egyik legdurvább mégis annak a 18 éves lánynak a története volt, amit szabályosan gyűlöltek a szülei! Mikor azt mondta az anyjának, mielőtt ment a boltba, hogy vegyen neki csokit, majd ő ezt válaszolta: "Majd mécsest veszek a sírodra!...

Szegény lányt verték a szülei, ráadásul lelkileg is nap, mint nap kínozták... Annál a történetnél könnybe lábadt a szemem!

Szegény lány menekült volna otthonról, de iskolásként, pénz nélkül is lehetetlen szegénynek...

Ilyenkor az a rossz érzés, hogy az ember nem tud segíteni, bármennyire is szeretne!

Gyakran gondolok erre a szegény lányra, hogy mi lehet vele - vagy mi lesz vele!

Nem tudom ép ésszel felfogni, hogy lehetnek ilyen kegyetlenek egy gyerekkel a saját szülei - főleg az anyja, aki világra hozta azt a szerencsétlent... Milyen lelketlen, rideg szörnyetegek az ilyen emberek??? Hogy tudnak így nyugodtan aludni...? Hogyan...???

Mert alkalmatlan szülőnek. Mentálisan sérült.

Fogalma sincs, mit jelent az, hogy szeretni, motiválni, gondoskodni.

Megbízhatatlan.

A szeretet és a tiszteletet ki kell érdemelni.

Ő nem érdemelte ki.

Sajnálat még szokott lenni felé, de őszintén, nem szeretem.

Soha nem látnám, az sem zavarna.

Nyomába sem érhet a kutyikáimnak.

Az, hogy egy anya nem szereti a gyerekét, szinte mindig a túl korai gyerekvállalás eredménye szokott lenni!

Amikor nagy a szerelem! Az anya minden előzetes gondolkodás nélkül szül 18 - 20 évesen "élete szerelmének", akivel maximum 2 éve vannak együtt.

Majd két dolog szokott előfordulni: a pasi a gyerek megszületése után egy agresszív állat lesz, aki nem foglalkozik a családjával, csak maximum addig, míg üti - veri a gyereke anyját... Így az anyuka a gyereket hibáztatja a pasija agresszivitásáért, és a gyereken vezeti le a saját elhibázott döntése következményét, hogy nem volt annyi agya, hogy előbb ki kellett volna ismerni a pasiját...

A másik az, amikor anyucinak eszébe jut miután megszülte a gyereket szintén túl fiatalon, hogy a gyereket nem volt elég világra hozni, még nevelni is kell! Ami bizony rengeteg lemondással jár: vége a hétvégi bulizasoknak, a wellness hétvégéknek, az itt - ott nyaralgatásoknak - egyszóval a szabad életnek!

Ezért szintén azt a szerencsétlen gyereket hibáztatja és utálja, amit úgy "hálál" meg, hogy nem is akarja őt szeretni, hanem egy megtűrt háziállatként kezeli...

Én se vagyok különösen jóban vele,sose érdekelték a gyerekei, ha mondani akartunk valamit, elmesélni, akkor mindig az volt, hogy nem érek rá, mosogatok.

Problémával sose tudtam hozzá fordulni, se gyerekként, se később.

Dicséretet sose kaptam, szidást mindig, s az volt a mantra, hogy bezzeg x, miért nem vagy te is olyan. Suliban a legjobb tanulók közt voltam, az nem számított.

A mai napig mindig, minden az én hibám.

40es vagyok, nem kamasz.

Képtelen volt tiniként vagy felnőttként kezelni, átértékelni a kapcsolatot.

Az ő szemében szerintem továbbra is 10-12 éves vagyok, csak felnőtt anyagiakkal.

Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy nem dirigálhat és hogy nem az ő elképzelései alapján élem az életemet.

Tiniként bármilyen nőiességhez kapcsolódó dolog miatt kigúnyolt, nem akart melltartót, dezodort vagy boritvát venni például, "mert még túl fiatal vagy az ilyesmihez" pedig testileg igencsak kellett volna.

Később ahogy elköltöztem, javult a helyzet, de látogatni továbbra is nyűg.

Dolgozó felnőtt embernek ne szervezzen a tudta nélkül mindenféle programokat, pláne úgy, hogy ezek az ő hobbijai, érdeklődési körei köré csoportosulnak. Az az eszébe se jutott, hogy esetleg nekem is volt programom, munkám leszervezve arra az időre, vettem-e ki szabit, és nem, nem kérdezett semmit, hogy jó-e nekem akkor vagy egyáltalán akarok-e arra a dologra pénzt és időt áldozni.

Általában kb max 1 nap, de inkább csak pár óra mézeshét van, addig lehet vele együtt meglenni, aztán elkezd vájkálni, kritizálni, és a porba tiporni az önbizalmamat.

Ha megyek látogatni, az kb arról szól, hogy én vegyek neki ezt meg azt, töltsem fel a frigót, vigyem ide meg oda, pedig neki is van tisztességes állása, keresete.

Igazából nem rám kíváncsi, hanem arra, hogy mit tud tőlem kikunyerálni.

Jaj, utolsó, ez nálunk is így van, 16 éve többezer kilométerrw lakom tőle, de ha hazamegyek, úgy kezel, mint egy kétévest.

Egy példa: a barátaim esküvőjére mentem, anyukámmal együtt voltam, mikor képeslapot vettem nekik. Az ő táskájába tettük, mert az enyémben összegyűrődött volna.

Otthon a tudtom nélkül megírta a lapot, úgy, hogy "anyu, y bácsi (a mostohaapám), y, z (én és a tesóm).

Mintha én egy írni képtelen dedós lennék!!

Másik, meghalt a nagybátyám, anyámtól jött üzenet, "ezt írd J-nek és Zs -nek (unokatesók), őszinte részvétünket fejezzük ki édesapátok halála miatt, aláírás Y, Z".

Mert ugye, magamtól nem tudok megírni egy képeslapot, vagy egy részvét üzenetet.

És még azt is odaírja, hogy írjam alá a magam és a tesóm nevében...ekkor voltam kb 40 éves...

két szó: érzelmi vérfertőzés

amikor az anya féltékeny a fia partnerére, olyanok jönnek ki a száján, hogy a xy (barátnő) sose főz úgy mint az édesanya, nem tud úgy gondoskodni az ő kicsi fiáról (a férfi 35, tud főzni, házimunkát végezni).

az már csak hab a tortán, amikor az anya képes fehéret felvenni a fia esküvőjére.

beteg