A te szüleid vettek neked házat/lakást?

49! Milyen teljesítmény? Nem értem miről beszélsz.? Kicsit ilyen fúj mai fiatalok beütése van a mondanivalódnak.

Ha nem pl diplomázik le a gyereked akkor nem szereted ugyanúgy? Nem akarsz róla gondoskodni, vagy miről beszélsz? Akkor nyugodtan szenvedjen?Te meg ülsz a pénzeden?Régen rossz, ha abban a korban akarja valaki felelősségre nevelni a gyerekét, amikor már a lakáskulcsot kapja kézbe.

Én biztosan nem kötném teljesítményhez, hogy segítek-e a gyerekemnek az alapvető dolgokban, mint pl a lakhatás. Enni is akkor adnál neki ha nem kapott egyest az általánosban? Gáz ha valaki így gondolkodik.

Én nem éppen azt látom, hogy semmirekellő válna azokból akik lakást kaptak. Inkább az ellenkezőjét. Sokkal hamarabb tudnak önállósodni, magabiztosabbak, ezáltal többre viszik, vagy hamarabb érik el a céljukat, mint akiknek pl nem tudtak segíteni a szülők.

#51 Másodjára se értetted. Zsír. Azt még nem értem teljesen hogy ha nem éred akkor hogy tudsz véleményt írni arra amit nem értesz?

Mindegy hagylak főni a levedben.

Mindegy hogy szimplán nem érted, vagy szándékosan nem akarod megérteni...

47

Pincében? Elmehettem doktori képzésre, mert nem kellett albérletre pazarolnom a pénzt. Nem szorultam rá, hogy olyan szakmát válasszak, amivel hamar lehet sok pénzt keresni akkor is, ha fizikai munka és ha mellette nem tudok tovább tanulni, hanem foglalkozhattam azzal, amiben jó vagyok. Ott voltam alapszak után egy saját otthonnal és figyelhettem a saját életemre, nem pedig az életben maradásomra. Elég volt a saját rezsimet és ételemet fizetni, azt csináltam, amit akartam, mert nem kellett kuporgatnom a keresetem saját lakásra. Így sportra, képzésekre gyűjtöttem "csak".

53,

Köszi, én nem vagyok ideges, hogy főnöm kelljen. Idegeskedjen az, aki a gyereke valós vagy vélt (ez most mindegy is) sikertelenségével akarja nyugtatni magát a saját sikertelensége miatt. Hiszen úgysem érdemli meg a büdös kölke.

Mindent jót azért neked! :)

Aki kilátástalannak látja a saját lakhatását, abban a túlélési ösztön működik. Eszerint tervezi a pályáját, eszerint él, eszerint cselekszik. Nem gondolkodik nagyban, nem hajt fejlődésre abban az értelemben, ahogy az, aki tudja, hogy kapott /kapni fog egy tőkét, aminek irányába nem kell extra lépéseket tennie.

Más úgy otthon is élni, hogy tudod, hogy ki van adva egy lakás, amire még az életed első felében számíthatsz és minden, amit emellett teszel a jövődért, nem kell, hogy szükségszerűen ennek irányába történjen, hanem ezen túlmenően, ezzel számolva. A tanulmányok, a karrier, a családtervezés, minden.

Akinek nincs kilátásban saját ingatlan, csak a szülei időskori elvesztésével, az hajlamos úgy cselekedni, hogy mindent a lakásszerzésnek rendel alá. Nyilván, hiszen a maslow piramis alja, egy hiányszükséglet motiválja.

Nem hiszem, hogy én ezt szeretném tenni a gyerekemmel, ha van más választásom. Legalább 5-10 milliót össze fogok neki szedni alkalmazottként is, ha sikerül másba is fektetni és másképp gazdálkodni, akkor többet is.

Emlékszem, mennyire megnyugtatott, mikor a szüleim azt mondták, hogy tanuljak és tegyem a dolgom és ne azon féljek, hogy mi lesz majd velem. És akkor kaptam meg a lakást, mikor ott álltam 23 évesen a döntéssel magam előtt, hogy megállok itt és a pénzt hajkurászon vagy megyek tovább és megcsinálom magamnak a szerencsém és a boldogságom. Őket is így nevelték, ők is többre vitték, mint azok, akik úgy érezték, minden kilátástalan, mert nem a nullára húznak fel egy életet, hanem egy halom lyukat kell még betömniük, hogy ne folyjon ki a pénz a kezükből az albérlettel és ne a szüleik nyakán kelljen házasodni, saját családot alapítani.

Nem azt mondom, hogy így nem lehet, de egy hatalmas mentális küzdelem bízni magadban úgy, hogy nem látod a végét az egésznek és csak tepersz. Vagy letérsz a megszokott útról aztán vagy élesen felfelé vezet az ösvény vagy élesen le. Tudom, mert látom a barátaimon. Van köztük olyan, mint én és van olyan is, akinek egy kollégiumi szobából kellett indulnia. Lakott is nálam az egyikük, mert másképp nem bírt anyagilag a lehetőségek közelében élni. És sajnos aki halad, az is gyökkettővel. Nem tudom hibáztatni érte, mert így is rengeteg dologról mond le érte.

Nehéz dolog ez, mert hát a "szemét mocskos gyerek" nem mondhatja, hogy ugyan vegyenek már egy lakást. De akinek nem vesznek az azonnal 10+ év hátrányba kerül azokhoz képest, akiknek tudtak venni.

Legtöbb ismerősömnek ott van a rég kifizetett lakás, most nézik azt, hogyan költözzenek tovább. Hiszen fiatalon tudtak bérlőtárssal spórolni a költségeken, később is volt hova össze költözni a párjukkal.

Nekem van lakásom, a férjemmel ketten spóroltuk össze gebedve és nélkülözve az árát küldöldön. És igen, egyetértek azzal, hogy lakással indulni teljesen más életforma, mint anélkül.

Nekem is van olyan barátnőm, aki kapott egy nagyobb összeget a szüleitől, meg a férje is, így tudtak venni huszonéves korukra egy családi házat, meg gyereket vállalni, kocsit szerezni, nyaralni, satöbbi. Mi még 30 évesen sem tartunk ott, mint a lakást kapott ismerőseink 25 évesen, pedig keményen dolgozunk és spórolunk. Illetve, ahogy, itt valaki írta, a mi cselekedeteinket is meghatározza a lakhatás megoldása, valóban.