Hogyan viseljem el a bűntudatot, hogy nem akarok találkozni anyámmal?

Utoljára nyár elején találkoztunk, azóta hiába hív, nekem nincs hozzá kedvem/energiám. Idén fejeztem be az egyetemet, évek óta külön élek egy másik városban, és mindig hív, hogy menjek néha haza, főzne nekem valami finomat, vagy átjönne hozzám ő és megnézhetnénk egy filmet, de én nem tudom őt elviselni. Nagyon nárcisztikus, az egész gyerekkoromat tönkretette, és ha találkozunk, akkor folyamatosan kritizál és irányítgat. Évente 1x letudom a találkozást, és ennyi, Karácsonyra is mindig kitalálok valamit, most szerencsére itt volt a covid, úgyhogy azt tudtam mondani, hogy karanténozok. Akinek nem volt nárcisztikus anyja, az nem érti, hogy mekkora vasidegzet kell az ilyen emberekhez, de én egy idő után feladtam, mert konkrétan rosszul lettem, megbetegedtem minden találkozás után.

Ugyanakkor bűntudatom van, mert tudom hogy magányos, de nem bírom elviselni 10 percig sem.

Járok pszichológushoz, de csak bólogat, semmi konkrét tanácsot nem ad.