Mit csináljon olyankor a gyerek, ha az anyja azért nem szereti, mert a gyerek az apjára hasonlít?

Valamilyen szintem aterezlek, en is apamra utottem na meg az o csaladjara. Anyukam rendszerint kiskoromban ezt vagta hozzam, hogy a viselkedesem es a kinezetem is apame lett. Meg valamiert keresztanyamra hasonlitottam nagyon, mostmar azert sokan mondjak hogy tiszta anyum vagyok.

Anya nem iszik, viszont ugy elku*rvult hogy sajnos mar nem tudom anyanak tekinteni ot. Olyan lett mint egy tinilany... a csaladom is belatta hogy erzelmileg tulnottem rajta.

A legjobb az ha tavolsagot tartasz. Ne foglalkozz vele. Ha felnottnek erzed magad, ne hagyd magad.

Ezt mondta az anyam, erre azt mondta a nagyanyam....... nem turom,hogy beleszoljanak...anyam egy allat...mit csinaljon az a 20 eves gyerek....

Ha 20 eves az a gyerek, elje a sajat eletet.

Nehez kérdés... A gyerekem apja elhagyott terhesen. A lányom élete első három hónapjában kikopott apja volt. Nagyon nehéz volt úgy ránézni, hogy ne az apját lássam, hanem őt.

Mondjuk nem tudom a kérdésednek és az anyád alkoholizmusának meg ribiskedesenek mk koze van egymashoz. Lathatoan utálod, így aztán nem ertem miért zavar, hogy ez kölcsönös.

El kell engedni.

Engem azért utálnak a szüleim, mert külsőleg nagyon hasonlítok az apai nagymamámra.

Nehéz természetű, bigott asszony volt és háztartásbeli. Nem szeretett dolgozni menni. Igyekezett úgy házasodni hogy ne is kelljen.(Ez is csípte a szüleim szemét, holott pénzel mindig segítette őket.) Kivételezett velem, ami csak olaj volt a tűzre. Annyira, hogy nem ruháztak, vertek. Leépítették az önbecsülésemet. Úgy éreztem csúnya vagyok és a jelenlétem mindenhol csak kellemetlenséggel jár. Nem tudtam elképzelni hogy valaki örülhet nekem.

Sokat mondogatták, hogy olyan "lusta, senkiházi, gyagyás munkakerülő vagy/leszel mint nayanyád. Van bennem belőle, tény. Mármint ami belsőmet illeti. Külsőre 90%. Belsőre sokkal kevesebb. A makacsságom és a hirtelen haragom. A többi, ahogy észreveszem, innen is, onnan is egy kicsi, minden felmenőmből.

Próbálltam ellene tenni, hogy megszeressenek, miután elköltöztem 20 évesen. Nem sikerült. Ha megfeszültem sem. Csak csúnya dolgokat halottam vissza. Azt is próbálltam, hogy ritkábban megyek, akkor fél évente, 8-9 havonta csak kibírják azt az egy hétvégét hogy kedvesek legyenek. Hát nem.

Már nem megyek. Nem tartom a kapcsolatot velük. Azóta boldogabb vagyok.

És észre veszem ha szeretnek engem az emberek. Mert sokan szeretnek.

A szüleimet elengedtem. Később meg is bocsájtottam nekik. Nem felejtek! De megbocsájtottam. Elvégre lelki és érzelmi sérültek. Aki így utálja ilyesmi miatt a gyerekét, az csak az lehet.

Én biztos nem leszek majd ilyen szülő.

6-os

Soha nem a gyerek kéredzkedik a világra, hanem a szülők ba@sszák össze! Egy gyereknek sem kötelező szeretni és tisztelni a szüleit csak mert megszülte, "életet adott"! Igen ám, mégis milyen életet...? Olvass nyugodtan a témában, elég itt gyakorin. Elég durva sztorik vannak...

Őszintén szólva, ha ekkora szardarabnak tartod anyád, akkor miért érdekes a véleménye?

Különösen mivel nem nála laksz. Mert ugye nem nála laksz?