Megbuktam volna apaként? Tényleg ennyire rossz apa vagyok? Szerintem jogosan féltem de ő ezt nem érti.
Üdv mindenkinek!
Előre is bocsánat, ha kicsit hosszú lesz, de megpróbálom röviden összefoglalni.
Na szóval a helyzet a következő; az én egyszem 15 éves kislányom a közelmúltban mesélte el nekem hogy együtt van egy fiúval aki 20 éves!! 3 hónapja együtt vannak. Na most felmerül a gyanú, hogy miért csak most mondta el! Mert amit nem mondanak el azt okkal teszik! Csak azt titkolják amivel valami nem oké, amivel valami nem kóser!
Na de mikor ezt elmondta, iszonyú ideges lettem. Nem tudok a tudattal megbarátkozni, és fogalmam sincs mit csináljak. Nagyon kiborultam. Szerintem még ráérne a fiúzással, de biztos vagyok benne, hogy ezzel más szülö is így lenne ! Neki ez még korai. Volt mikor azt hazudta hogy a legjobb barátnőjével találkozik aztán kiderült hogy ezzel a fiúval volt, és akkor így ezekután csodálkozik hogy nem bízok benne. Naponta 12-13 órákat dolgozom. Sokszor csak késő este érek haza, és előfordult már, hogy akkor még itthon sem volt a lányom. Nem tudom olyankor merre mászkált és mit csinált 0-24-ben nem lehetek vele.
A lányom oda van érte és rengeteget veszekszünk, mert nem értünk egyet. Nem tudom mennyire lehet ezt mondani egy találka után de akkor mondjuk "ismerem" a fiút. Tenyérbemászó egy alak ! Tiltom tőle, de suli után nem tudom figyelni, mert mint írtam dolgozom ezért busszal jár haza.
Én nagyon szeretem a lányomat, és mindent megadok neki, de úgy érzem elkényeztettem. Magasról tesz rá, hogy én mit érzek. Csak egyszer érezné azt amit én..Már másképp gondolná! Egy vele egykorút még csak-csak elfogadnék de egy 20 évest eszem ágában sincs!
Nagyon sokat balhézunk, múltkor azt vágta a fejemhez hogy rossz apa vagyok, mindentől tiltom és túlzásba viszem... Talán azért is lett ilyen, mert egyedül neveltem igaz az anyja lelépett. Mindennap egyre távolabb vagyok érzelmileg a lányomtól akaratom ellenére s közben megőrülök.
Hogyan kéne ezt az egészet megoldanom mihamarabb?
41
Mi van? Ennek a borzadálynak semmi értelme nem volt amit "írás" gyanánt hánytál ide...
Azért ez a 15 éves lány nem kisgyerek már, én simán megkockáztatom, hogy érettebb, mint a vele egyidősek. Szerencsétlennek nincs anyja, az apja éjjel-nappal dolgozik, azért ilyen helyzetben biztos sokkal önállóbb lett, mint mondjuk egy szerencsés családból származó osztálytársa. Ha a fiú meg kicsit éretlenebb fajta, akkor bőven összeillhetnek.
Persze szerelmes, ilyenkor az ember rózsaszín ködön át lát mindent, de ugyanúgy kihasználhatja valaki, ha most két évre jegeli a témát.
A kérdező annyit írt, hogy tenyérbemászó alak. Ez lehet, hogy csak annyit jelent, hogy a kérdezőnek már látatlanban ellenszenves volt. Vagy a fiú be akart vágódni, és ezért megjátszotta magát, csak annyira tapasztalatlan, hogy pont unszimpatikussá tette magát.
Én értem, hogy a kérdező védeni akarja a lányát mindentől, de legyen egy kicsit realistább. Ha egy lányt eltiltanak egy fiútól, akkor az a lány bármikor megtalálja a módját a találkozásnak. Ha máshogy nem, akkor iskola helyett vele találkozik.
Szerintem sokkal egyszerűbb lenne, ha leülnének nyugodtan beszélgetni. Apuka törődjön bele, hogy a lány ezzel a fiúval akar most kapcsolatot. De szabályrendszert nyugodtan állítson fel, mondjuk mikorra érjen haza a gyerek, mondjuk csak heti háromszor találkozhatnak... És emellett persze beszéljen neki a kapcsolatokról, és a szexről is. Nem csak a fogamzásgátlásról, hanem bármiről a szexszel kapcsolatban. És persze biztosítsa arról, hogy nagyon szereti, és ha bármi gondja van, nyugodtan fordulhat a lány az apjához. (Természetesen ezt be is kell tartani, szóval ha a lány valami hülyeséget csinált, akkor nem lecseszni, hanem segíteni kell neki.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!