Nem vagyok képes az anyámat anyának szólítani?

Régen természetesen úgy hívtam. Aztán lett egy súlyos, életet veszélyeztetõ betegségem. Akkor nem éppen anyaként viselkedett. Nem mondott semmit, nem lehetett vele beszélgetni, felvette a sün poziciót és csak azt szajkózta, hogy majd elmúlik úgyis, majd az orvosok tudják. Érzésekrõl, semmirõl nem lehetett vele beszélni. Egyszer benntvolt nálam látogatóban amikor nagyon rosszul lettem a kezelés miatt, azt kértem maradjon velem még, csak üljön az ágy mellett. Erre benyögte, hogy neki randija van a pasijával, vár rá lent a kocsiban és elment szinte szó nélkül. Sokan azt hiszik, hogy annyira megviselte ez, hogy az érzései elöl menekült mint egy romantikus filmben, de a mai napig azzal lerendezi az egészet, hogy nem is volt akkora a baj, milyen jó arányban gyógyulnak az emberek, stb. Ne hisztizzek, más is volt már beteg. Egyszer volt tüdõgyulladása (!). Mintha az ugyanaz lenne.

Azóta egyre kevésbé tudtam anyának szólítani. Valahogy tudat alatt nem mondtam ezt ki, 1-2 év volt mire észrevettem. Csak úgy szólok hozzá, hogy szia, gyere ide légyszi, stb. Nem nevezem meg. Mára oda jutottam, hogy inkább hívnám a keresztnevén.

Mit gondoltok?