Szülők miért nem tudják elfogadni, hogy nem minden gyerekük lesz sikeres?

Világéletemben hatalmas elvárásokat támasztottak elém a szüleim, leginkább édesanyám. Valahogy sosem tudták felmérni, hogy milyen szinten vagyok, mik az erősségeim. Erős általános iskola, az egyik legerősebb gimnázium, aztán pislogtak, hogy nem kitűnő a gyerek meg kaptam a letolásokat. Gimi után menjek egyetemre, tanuljak közgazdásznak. Nem érdekelnek a pénzügyek, nem érdekelnek a bankok, a vállalatok, de elvégzem, mert nincs jobb ötletem. Állandóan pislognak meg meglepődnek, mikor arra a kérdésükre, hogy élvezem-e az egyetemet nemleges válasz érkezik. Elmondtam nekik többször, hogy egy cseppet sem érdekel, de megdögleni még nem akarok, valamit muszáj csinálni. Nincs meg a megfelelő hozzáállásom, nincs bennem semmi akarat, kitartás. Tulajdonképpen soha nem lesz belőlem semmi, ezt régebben ők is megmondták meg hogy ilyen barom senkinek nem fog kelleni. Most meg csupa meglepetés számukra az egész szituáció. Hogy nem érdekel semmi és hogy nem élem az életemet. Inkább csak létezem, nagyon minimális szinten. Én úgy gondolom nem szükséges mindenkinek sikeresnek lennie. Kellenek hozzám hasonló barmok is, esetleg ellenpéldának a gyerekek számára. Félreértés ne essék, vannak bennem jó dolgok is, például igen talpraesett és kreatív vagyok, de kamatoztatni nem tudom, mert nincs meg bennem az akarat. Valahogy kiveszett belőlem, anélkül meg nem viszi semmire az ember.

Miért olyan nehéz helyzet ez a szülőknek? Elvégre valamilyen szinten ők is hozzájárultak ehhez.