Szülők miért nem tudják elfogadni, hogy nem minden gyerekük lesz sikeres?
Világéletemben hatalmas elvárásokat támasztottak elém a szüleim, leginkább édesanyám. Valahogy sosem tudták felmérni, hogy milyen szinten vagyok, mik az erősségeim. Erős általános iskola, az egyik legerősebb gimnázium, aztán pislogtak, hogy nem kitűnő a gyerek meg kaptam a letolásokat. Gimi után menjek egyetemre, tanuljak közgazdásznak. Nem érdekelnek a pénzügyek, nem érdekelnek a bankok, a vállalatok, de elvégzem, mert nincs jobb ötletem. Állandóan pislognak meg meglepődnek, mikor arra a kérdésükre, hogy élvezem-e az egyetemet nemleges válasz érkezik. Elmondtam nekik többször, hogy egy cseppet sem érdekel, de megdögleni még nem akarok, valamit muszáj csinálni. Nincs meg a megfelelő hozzáállásom, nincs bennem semmi akarat, kitartás. Tulajdonképpen soha nem lesz belőlem semmi, ezt régebben ők is megmondták meg hogy ilyen barom senkinek nem fog kelleni. Most meg csupa meglepetés számukra az egész szituáció. Hogy nem érdekel semmi és hogy nem élem az életemet. Inkább csak létezem, nagyon minimális szinten. Én úgy gondolom nem szükséges mindenkinek sikeresnek lennie. Kellenek hozzám hasonló barmok is, esetleg ellenpéldának a gyerekek számára. Félreértés ne essék, vannak bennem jó dolgok is, például igen talpraesett és kreatív vagyok, de kamatoztatni nem tudom, mert nincs meg bennem az akarat. Valahogy kiveszett belőlem, anélkül meg nem viszi semmire az ember.
Miért olyan nehéz helyzet ez a szülőknek? Elvégre valamilyen szinten ők is hozzájárultak ehhez.
Nem tudom de sose értettem. Exem szülei ilyenek voltak,lett belőle egy nem túl jó,szorongó,kényszerbeteg orvos..megérte.
Jómagam szakmát csináltam,szeretem is. Ok,nem keresek milliókat de legalább nem kínszenvedés dolgozni járni. Szerencsére anyám mindig támogatott,sosem kényszerített semmire,az sem zavarta,ha rossz jegyet kaptam. Legközelebb tanultam magamtól. Apám meg lesza.rta.
Nálam pont fordítva volt. Már az elején lemondtak rólam és hagyták, hadd kallódjak. Nem számított, ha jó jegyet kaptam és nem számított, ha rosszat. Harmadik gyerekként már megunták a nevelősdit.
Mindig szerettem volna, ha egy kicsit noszogatnak és a helyes irányba terelnek, de csak rám hagyták a választást.
Melyik a rosszabb? Ki tudja. Én mindig irigykedtem azokra a kortársaimra, akiket vittek tanárhoz, versenyekre, szakkörökre és hamar megtanulták, milyen érzés a siker és elismerés.
Nem meglepő módon sokuk ma magas pozíciót tölt be, hisz foglalkoztak is velük.
A leírás alapján jó anyád egy nárcisztikus szardarab, már bocs. Ebbe a személyiségzavarba-legalábbis ennek tartják számon- beletartozó embereknek csak az létezik, amit ő kitalál, csak az az ember, akit az érdekel amit ő, és/vagy úgy néz ki, ahogy ki kellene néznie valakinek-pl. az az ember számára, aki úgy néz ki, mint egy modell-, a többi meg húzza le magát a wc-n.
Ilyen szülővel én próbálom is tartani a távolságot, amennyire lehet. Nem is járok haza, csak ha valami ünnep van, de van, hogy akkor sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!