Miért van az, hogy 37 éves létemre sok helyzetben még mindig "rettegek" attól, hogy a szüleim mit fognak szólni?

Jól kicsinaltak

Pszichológus

Nagyon sajnálom :( Én szándékosan nevelem úgy a gyerekeim, hogy nehogy ebbe a csapdába essenek, hogy nekem kelljen megfelelniük. Mert ha ez történik, akkor ez a mi hibánk, a szülőké.

Gondolom állandóan kritizálnak és valószínűleg olyan emberek, akik nem gondolják azt, hogy bármilyen probléma megoldható.

Te ne legyél ilyen szülő, ennyit tehetsz csak.

Nálam is hasonló a szitu, annyi különbséggel, engem kimondott zavar hogy mindenbe beleszólnak, mindenért leszidnak. Sajnos a magas albérlet és ingatlanárak miatt nekem esélyem sincs elköltözni, így marad a gyomorgörcs.

29/n

Röviden: Pszichológus.

Hosszan: A gyerekkorodban szoros kontroll vagy teljesítménykényszer alatt tartottak a szüleid. Talán a szeretetet is az eredményeidhez igazították. Gyaníthatóan nem a dícséret volt a jellemző, hanem annak felhánytorgatása, hogy mit csesztél el. Emiatt a doga, ZH stb.-ről beszámolás egy stresszhelyzetté vált.

Igazolnod kell önmagad előtt, hogy amit csináltál most, az megfelelő és hogy anyád kritikája, dícséretspórolása indokolatlat, hovatovább bántó. Ehhez kell a terapeuta.

Tavaly hasonló dolog történt velem év elején. Nem mondom, hogy azóta nem, de nekem ott volt egy fordulópont.

Elkezdtem járni egy ingyenes tanfolyamra. 2 alkalom voltam, aztán náthás lettem. Olyan harákolós, nagyon taknyos módon.

Én az ilyenekkel mindig otthon maradtam, mert egyrészt hamarabb gyógyulok, másrészt minek adjam át másnak?

Édesanyám, meg kérdezte, hogy nem megyek a tanfolyamra? Mondtam, hogy nem, mert rossz a közérzetem.

És elkezdte mondani a magáét (28 voltam akkor!!!),hogy ő úgy látja, azért nem vagyok fekvőbeteg, el tudok menni. Ne játsszam el ezt, én mindig is logtam a suliból, ezt most vegyem komolyan. Stbstb....

Úgy éreztem magam mint egy kisiskolás, és elgondolkodtam, majd leültettem beszélni.

Mondtam neki, hogy felnőtt vagyok, el tudom dönteni, hogy nyakig taknyosan bemegyek e, vagy nem. Ha szeretné, hogy 100%-ban önálló, saját lábon álló felnőtt legyek, akkor ne kezeljen 10 éves kölyökként, mert visszafog, és rossz hatással van rám.

Majdnem szívrohamot kapott, és haza ment a legkorábbi vonattal. 3 napig se kép, se hang, aztán beszéltünk, és igazat adott. Persze azóta is csinál ilyeneket, de már ha nekiáll, bennem meg elkezdődik ez a bűntudatos mihaszna kölyök érzés, emlékeztetem magam arra, amit akkor mondtam neki, és tudatosítom. Nem mondom hogy teljesen lepereg, de már tudom kezelni.