Egy ilyen bonyolult helyzetből, ki lehet kerülni valahogy?
Anyagiak miatt sosem erőltettem hogy külön költözzek, a környezetemben is többen mondták hogy egy magamra ne fizessek albérletet ez érthető, mert a jövedelmem miatt igen csak el kéne venni valahonnan a pénzt hogy kijöjjek az autóm miatt, már csak én lakom itthon viszont kezdem úgy érezni hogy nem tudom már sokáig eljátszani egy csajjal sem hogy csak találkozgatunk, irkálunk egymásnak, jövünk megyünk, aztán estefelé meg viszem haza.
Amikor tesóm itthon lakott már akkor is érezhető volt hogy kevés az 55nm 4 embernek, én senkire nem akarom ezt ráerőltetni, sőt, kerültem is a témát mindig.
Azért voltak türelmesek velem mert nyilván szerettek, kedveltek akikkel megismerkedtem.
Sajnos apám nyár elején stroke-ot kapott, és már akkor sejtettem hogy az egész család megfogja érezni, de a legjobban anyuval érint bennünket komolyan a dolog, ugyanis valamelyikőnknek "kéznél" kell lenni ha segítség kell.
Beszéltünk arról hogy merre tovább, mert így mindaddig itthon kellesz élnem míg apám él, ez tény, ugyanis egy ember nem bírná ellátni, főleg hogy munka mellett hozzuk ki a napi rutint vele.
Most van megint egy csaj, pedig megfogadtam hogy ülök a seggemen a helyzetünk miatt, de elkezdtem vele dumálni, amikor lehet munkaidőben is oda megyek hozzá. Haza nem hozhatom mert ez egy diliház, apám viselkedését pedig szégyellem még családtagok előtt is, stroke előtt is bunkó volt, most pedig már néha úgy kell el hallgattatni.
Meddig működhet egy ismeretség, kisebb kapcsolat ilyen találkozós megoldással?
Attól tartok, hogy a szokásos drága ingatlanon rugózó troll vagy. De ha mégse:
Egy darabig lehet hárítani a szülőknek bemutatást, mondván ezt nem szoktad elkapkodni. Később pedig lehet fájóan őszintének lenni és elmondani, hogy az otthoni helyzet milyen. Nyilván eddigre olyan szintű lesz a kapcsolat, hogy nem hagy el. Ha mégis, akkor csak jól jársz, hogy nem fecsérelsz több időt a csajra
Előbb nőj fel, aztán csajozz!
Egy normális nő megérti, hogy 1) otthon laksz mert el kell látni a beteg apád; 2) otthon laksz, mert spórolsz saját lakásra, ami nem 2 fillér …mi a szarért kell ezeket titkolni?
#3
A problémáktól a legtöbben menekülnek, fentebb írta is egy hozzászóló hogy vannak akik le is lépnek, a spórolgatást sem bírja mindenki örökké.
Ha szóba kerül, elmondod, hogy otthon élsz, mert segítesz a stroke-os édesapádat ápolni. Ennyi.
Ha a bemutatás kerül szóba: persze, nagyon szívesen, de ha nem ragaszkodik hozzá, akkor nem erőltetnéd, mert édesapád a betegsége miatt nagyon udvariatlan tud lenni, és nem szeretnéd őt ennek kitenni.
Aki ezt nem érti meg, azért nem is kár.
Kegyetlenül őszinte leszek, és lehet emiatt le leszek pontozva.
De nekem igenis fájna, ha a párom nem akarna külön költözni, vagy velem össze.
Természetesen megértem, hogy ápolni kell az apukád. Teljesen korrekt és kedves vagy, hogy ezt annak ellenére is vállalod, hogy egy bunkó az apád.
De nekem (és persze nem minden nő ilyen) szükségem van arra, hogy egy idő után össze akarjunk bútorozni. Én pedig tuti nem költöznék be egy családba, ahol ráadásul egy elviselhetetlen apát kell hallgassak nap mint nap. Az ápolás oké, szeretek segíteni... de én a bunkózást nem tűröm.
1. Mindenképpen már rég külön költöztem volna - hacsak nem kifogásnak tartod fenn azt, hogy a szülökkel laksz
2. ha apád ápolásra szorul, az nem a te dolgod, hanem anyádé. Mellesleg fel lehet fogadni valakit, aki nappal figyel rá, és nincs probléma.
3. Ha rosszabbodik az állapota, akkor meg otthonba kell adni.
#8 +1
Nekem is az az érzésem, hogy a szülőkkel való együtt lakás csak kifogás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!