Hogy értessem meg anyámmal, hogy ha néha férfi ruhákat hordok az nem jelent semmit?18l
Anyám megrögzött módon utálja a másságot és előfordul, hogy veszekszik velem, hogy ne "döntsek" úgy, hogy bzi leszek, mert az természetellenes(csak erre használja ezt a jelzőt). És kényszeresen keresi a jeleket, mert ő betudta magának, hogy én márpedig vagy leszbikus vagyok, vagy transz.
Például egyszer egy kék rúzs miatt veszekedett velem, hogy az milyen undorító és természetellenes, biztos más dologban is a természetellenes viselkedés mellett döntök.
Viszont az öltözködésembe is előszeretettel lát bele dolgokat. Szerintem egyébként én kifejezetten nem öltözök fiúsan. Például felveszek egy szoknyát hétköznapokban, és felveszek hozzá egy pólót, ami kicsit bővebb, akkor anyám elkezd a póló miatt veszekedni, hogy mi van velem, fiúnak érzem magam, vagy a lányokat szeretem....
Ha együtt vásárolunk, akkor kizárólag a női részleg, és azon belül is kizárólag azok a ruhadarabok jöhetnek szóba, amik szerinte nem fiúsak.
Viszont ha nélküle megyek, esetleg a saját pénzemet is költöm kifejezetten, akkor én nem feltétlenül fogok úgy választani, ahogy ő helyesnek látja. Pl ha látok két full ugyanolyan felsőt a női és a férfi részlegen, csak más a méretezés, de mindkettőnél van olyan, ami jó rám, full ugyanúgy áll rajtam, de amelyik férfi ruhának van írva az olcsóbb, akkor én azt fogom megvenni, nem érdekel, hogy mi van a címkére írva. Anyu meg inkább megvenné azt, amire az van írva, hogy női, egyébként meg pont ugyanolyan, csak drágább. De ingekből is jobban szeretek férfit hordani, pusztán, mert szerintem a nőinek a szabása nem áll jól nekem, kényelmetlen számomra, illetve más az anyag. Viccesebb feliratos felsőt is többnyire vagy úgy találok, hogy uniszex, vagy férfi. Mivel nagyobb lábam van, zoknit is könnyebben találok, akár valami viccesebb mintával.
A múltkor viszont volt egy nagyon röhejes eset anyámmal. Én vettem egy rövid nadrágot, szintén férfi részlegen. Semmi különös ok szintén, csak könnyebben találok ott olyat, ami farmer, és számomra kényelmesen combközépig/térd felett egy-másfél tenyérnyi hosszúságig ér, tehát nem csak a segget takarja, vagy azt se. Anyám látta rajtam, még mondta is, hogy milyen jól áll. Aztán amikor a szárítóról hozta be a száraz cuccokat, meglátta a gombokat, abból rájött, hogy az egy "férfi nadrág" és elkezdett velem veszekedni, hogy ez undorító, biztos fiú akarok lenni, és a szokásos stb...
Szerintem egyáltalán nem egészséges ez a viselkedés tőle. Komolyan, mit tegyek végre, hogy felfogja, hogy semmit nem jelent az öltözködésem neki nem tetsző része?
Anyáddal ezt sehogy nem tudod megértetni.
Vajon mi történne akkor, hogyha véletlenül a férfi osztályon vennél szoknyát? Vagy a szoknyára rá lenne írva, hogy férfiaknak készült? Esetleg a gomb fordítva lenne felvarrva?
Érdemes lenne ezzel esetleg megheccelni anyukádat. Varj bele egy férficímkét az egyik szoknyádba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!