A mai egészségesnek mondott családi modellbe belefér az, hogy a férfi a saját maga kiterjesztésének nézi a gyerekét bizonyos szituációknál?
A tapasztalat azt mondja, hogy minden család ilyen valamilyen szinten, a kérdés az, hogy milyen mértékben
Mindaddig amíg a gyerek el nem költözik, a szülők valamelyest a kiterjesztésüknek fogják tekinteni a gyereket
A megoldás persze az, hogy elköltözöl, de mivan az elmúlt 25 évvel amíg jól beléditatták a tudatot, hogy csak így lehet élni
Majd az ember gyereket vállal, tudván, hogy hogyan érzett gyerekkorában, majd a gyerekeddel is ugyanazt az élményt megélteted, enyhe mentális sérülést okozván miután majd magának kell kitalálnia, hogy hogyan jöjjön helyre.
És ha sikerült neki is akkor ő is gyereket vállal szintén hasonló módon, hasonló hozzáállással, stb..
Nem tudom, ez milyen családmodellbe fér bele, sok ilyen van. De egy normális szülő sosem tekinti a saját kiterjesztésének a gyereket. Nyilván, a legjobbat akarod neki. Megadsz neki mindent lelkileg és érzelmileg is, és anyagilag is. De egy -szerintem- normális szülő nagyon hamar válaszlehetőségek elé állítja a gyereket és hagyja dönteni. Ha a gyerek utál olvasni, nem erőlteti, ha nem kitűnő tanuló, de nem azért mert lusta, hanem mert más dolgok foglalkoztatják, akkor nem cseszegeti.
Hagyja, hogy a gyerek válasszon iskolát, középsulit is és egyetemet főleg. Ha pedig nem akar egyetemre menni, akkor ezt a döntését is el kell fogadni.
Szerintem az a fontos, hogy legyen szeretet és bizalom, sokat beszélgessünk és hagyjuk, hogy önmaga legyen. Engem nem is traumatizált senki és én sem fogom a sajátomat.
Traumatizáltnak lenni mindig másképp jön ki az emberben, a nárcizmus csak egy megnyilvánulása, de ha valaki nárcista nevelésben részesült, abból nem feltétlen lesz nárcista, csak egy érzelmileg frusztrált ember, aki a gyerekét szintén diszfunkcionális módon fogja felnevelni, nem feltétlen arról van szó, hogy tudatosan, és pont abba az irányba ahogyan az apja nevelte
Ha valami sérülés ér valaki akkor amikor nem tud ellene semmit sem tenni, akkor annak nem ugyanolyan a megnyilvánulása mint az elkövetőnek aki a sérülést okozta
de mivan az elmúlt 25 évvel amíg jól beléditatták a tudatot, hogy csak így lehet élni - mivan?
Én már elég hamar felfogtam, hogy nem oké, amit csinálnak és onnantól azon dolgoztam, hogy lelépjek. 23 éves koromban sikerült. Nem még 25 éves koromban is otthon szenvedjek. Egy francokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!