Szülők! Megengednétek a majdnem nagykorú lányotoknak, hogy a barátjához költözzön?

A majdnem nagykorú még nem nagykorú. Én nem engedném. Majd ha betölti a 18-at, oda megy ahova akar. Azonban ha még suliba jár, ha elköltözik már 18 évesen, akkor nem tartanám el. Megmondanám, hogy úgy oldja meg ahogy akarja, tartassa el magát a barátjával, ha anyuciéktól elköltözni a hapsijához már nagy lány.

Én megértem, hogy a fiatalok korán önállósodni akarnak, én is fiatal vagyok, 30 alatt, de összeköltözni azelőtt, hogy önfenntartók lesznek, vagy csak részben önfenntartók, elég szomorú kapcsolatra vall a szülőkkel. Nyilván a kollégiumot nem értem ide, én is voltam kolis, de nem azért, mert ne akartam volna otthon lenni.

Párom már egy éve dolgozott mikor összeköltöztünk, addig a szüleivel lakott, én pedig akkor kezdtem el dolgozni. Így éltünk együtt a saját keresetünkből. Nehogy még én lejmoljam a szüleim pénzét lakbérre, rezsire, kajára, mint egy hül*e kis óvodás, úgy hogy velük sem lakom.

Biztosan le leszek pontozva, de azért leírom. Nem szülő szemszögéből fogok válaszolni.

Amikor 17 éves voltam, akkor már egy ideje együtt voltam a párommal, és az ő magánéleti/családi helyzete nem volt a legjobb, elkellett költöznie onnan, így a szüleim megengedték, hogy odaköltözzön hozzánk. Kétesélyes volt a dolog, ugyanis nyivlán gimnáziumba jártam még, a párom pedig dolgozott, de nem keresett annyit, hogy fenn tudja tartani magát és egy esetleges albérletet. Tudni kell, hogy mindketten normálisan álltunk a szüleim kéréseihez, nem kanászodtunk el csak amiatt mert nagyobb teret kapott a kapcsolatunk. Emellé pedig nem tipikus tinédzser voltam, a szüleim ismertek és amennyire lehetett bíztak a döntésemben. Így megengedték, azóta már házasok vagyunk, tíz éve együtt. Ha kellőképpen rálátásod van a kapcsolatukra úgy is, hogy a lányod elköltözik, illetve tiszteli a dötésed és az azzal járó kötelezettségeket, akkor én megengedném.

Ha a gyerekem ebben a helyzetben lesz, akkor én ugyan úgy csinálnám ahogyan a szüleim tették. Tudták, hogy nem tilthatnak dolgoktól, és ismerték a belátóképességem, például, hogy tudtam tanulni muszáj és mennyire elronthattam volna a kezdödő felnőttkorom. Más a helyzet mint a kérdés eredeti kontextusa, de azért gondoltam leírom.

Most kiírod szülő szemszögéből?

Így sem fogják támogatni a válaszolók...