Más is küzd hasonló problémával?

Halmozottan hátrányos helyzetű családból törtem ki, és lettem több diplomás. Nem "szegények, de jó emberek" voltunk, hanem csak szegények, és az anyám súlyos mentális beteg. Sok sérülést okozott, de terápiával a nagyját feldolgoztam.

Tudom, hogy miért lett olyan, amilyen, haladok a megbocsátás útján, amit fontosnak tartok a saját gyógyulásom okán is. Nem akarom vele teljesen megszakítani a kapcsolatot, de a kapcsolattartás egy kínlódás.

Meghúztam a határaim, nem hagyom, hogy bántson, ezzel nincs gond, de nagyon nehéz hozzá kapcsolódnom.

Sokat mesél a beteg kapcsolatáról, néha követhetetlen is az észjárása, nem tudok rá érdemben reagálni. Ettől rosszul érzem magam. Neki talán elég, ha csak hallgatom, de nekem ez az egyoldalú kommunikáció szokatlan. Fenntartható ez anya-gyerek kapcsolatban? Van más is így, hogy nem igazán tud érdekes, jó hangulatú beszélgetést folytatni a szülőjével, de próbálkozik?