Szoktatok beszélgetni a szüleitekkel?
Az normális hogy én rendesen szólok hozzá, de van hogy nem is válaszol, vagy ha válaszol, akkor kb elküld a halál faszára?
Pl beszélgetünk egy dologról ami mindkettőnket érdekel. Megmondom hogy "Képzeld ebből a dologból van olyan fajta is, amit egy kicsit másképp müködik mint a többi"
Erre "Nem, hát a tied nem is olyan"
Én megmutatom neki hogy mégis olyan, erre megsértődik hogy én hülyének nézem őt, csak veszekedni akarok... És ami a ráadás hogy utánna beállítja úgy, mintha én kezdtem volna el "hisztizni" meg kötekedni akarnék. Ez csak egy példa, lehet itt én voltam a hülye nem tudom, lehet hogy félreértette. Ha csak ez az egy eset lenne, akkor lezárnám ennyivel, de ez rendszeres, már évek óta ilyen a viszonyunk.
Egy konkrét példa:
Utaztunk autóval, ő vezetett. Tesóm az anyósülésen, én pedig hátul.
Tesóm megkérdezte, hogy amúgy itt mennyi a sebességhatár. (előtte elszáguldott mellettünk egy autó)Válaszolt neki, ekkor még semmi gond nem volt. Megkérdezte hogy ő most mennyivel megy? Ekkor a hátsóülésről megszólaltam hogy "70-nel, de innen szerintem más szögből látom az órát, lehet csak 60" (ez a sebességhatáron belül volt, bár nem is ez volt a lényege)
Erre "a sofőr" kiakadt hogy "neked muszáj megszólalni", meg hogy kötözködni akarok. Azt mondta hogy nem muszáj velük utaznom ha zavar, és szerinte én mindig csak veszekedni akarok vele.
A legfurább, hogy a tesóm, aki utál mint a szart, megvédett hogy szerinte nem akartam semmi rosszat. Én is ezt mondtam, erre megállt, kiszállt és el kezdett sétálni. Azt mondta, akkor vezessek én (azelőtt nem sokkal lett meg a jogsim). Utánna nagy nehezen rávettük hogy visszaüljön, és sírva ugyan, de hazáig én vezettem... Mondjuk otthon is úgy csinált, mintha szívességet tett volna azzal hogy beszállt es ugyan még nem bocsátott meg, de szóbaáll velem.
Szóval, szerintetek velem lehet a probléma? Én nem zárkózom el attól sem, de kezdem úgy érezni hogy nem bírom így sokáig. Ti jól eltudtok beszélgetni a szüleitekkel? Veletek történt már hasonló?
Én mint anyuka nem értem, hogy ha nincs türelme a gyerekekhez az embernek, akkor minek vállal gyereket, ráadásul itt nem is egyet. Nem csak azt kell nézni, hogy juj de cuki egy kisbaba, hanem hogy azok fel is nőnek.
A másik pedig, ha gondom van valakivel legyen az a gyerekem, a párom, netán munkatárs vagy akárki, akkor leülök vele, és elmondom mia gond, próbáljuk meg megoldani, és - ami a legfontosabb - meghallgatom a másik felet is, még akkor is ha gyerek.
Nálunk is megy a "harc" mostanában, lányom 13 éves kamasz is, az apja sem könnyíti meg a helyzetet, elváltunk és ha nála van, akkor engem szapul neki, holott nem miattam váltunk el, és a gyerek még mindig vágyik a zseretetére a figyelmére, amit sajnos nem kap meg, így utána mindig fusztráltabb, de így akkor sem beszélek vele, ha épp odakaffant nekem valamit, hanem elmondom neki, hogy majd akkor jöjjön vissza, ha lehiggadt, és beszéljük meg. És volt ilyen fordítva is, hogy én kértem tőle bocsánatot, mert igen én is elvesztem néha a türelmem, de nem mindig, és akkor tudom, hogy hogy kell bocsánatot kérni.
Szóval egy higgadtabb alkalommal ülj le és beszélgess el vele (ha lehet).
Hány éves vagy amúgy?
Nem az apukádról van szó, akiről múltkor is írtál kérdést? Csoki volt benne, arra emlekszem.
Akárhogyis, mielőbb lépj le, ennyit tudsz tenni magadért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!