Szüleim egész életükben rossz döntéseket hoztak?

Egész életemben azt láttam, hogy a kortársaim szülei nagybetővel ÉLNEK. Utaznak, szórakoznak, vállalkoznak, kockáztatnak, és minőségi időt tölt együtt a család.

Az én szüleim nem vállaltak kockázatot, egész nap bagóért roboltak, mindig csak azt mondták hogy "majd jobb lesz", persze rosszabb lett. Más szülei összegyűjtöttek egy ingatlant a csemetéjüknek, az én szüleim televásárolták a lakást olcsó csecse-becsékkel, szedett-vedett bútorokkal, aztán 2 évente rájöttek, hogy az egész egy sz*r, teljes újraterevezés! Mindent elajándékoztak, és újra berendezték a lakást szedett-vedett túlzsúfolt cuccokkal. Abnormálisan sok pénzt költöttek könyvekre, mondván: "ők felsőbbrendűbb értelmiségiek". Nah, azóta az összes könyv a papírgyűjtőben végezte.

Mindig mindenből az olcsót vettük, aztán garantáltan rövid úton tönkrement, így mindig meg kellett venni utána a minőségit. Így jóval többet költöttünk a haszontalan tárgyakra, mint bármelyik tudatos vásárló.

Persze ilyen mentalitás mellett 0 Ft-tal indultam el ottonról, és azóta is azért dolgozok, hogy legalább egy kis lakás összekaparjak. A kortársaim nagy részének tettek lakást a feneke alá, de nem azért mert annyira gazdagok lettek volna a szüleik, csak élelmesebbek voltak, okosan gazdálkodtak, nem vettek minden nap valami hülyeséget impuzusból. A szüleim közel 30 évig voltak házasok, apám halála után 2 évbe telt, mire eltüntettem a családi házból az összes lomot. Több száz kilót adtam el az első szabad hétvégéimen, aztán belefáradtam, a végén már hulladéktelepre vittem a zsákokat, mert már nem volt energiám egyesével meghirdetni az olcsó vackokat. Egyetlen egy tárgyat sem találtam a hagyatékban, ami egy picit is értékes vagy valaha drága lett volna, nem is volt értük a lomolás során sem.

Én reagálom túl a dolgot szerintetek?