Mihez kezdjek apuval?

Figyelt kérdés

Én már egy ideje külföldön élek, a szüleim viszont Magyarországon. Rendszeresen járok haza, amikor csak tudok, illetve heti többször beszélünk telefonon. Nagyon jó a kapcsolatom velük, egy dolgot leszámítva. Én nem igazán érdeklődöm a politika

iránt, persze tisztában vagyok a hírekkel, olvasok újságot, de nem szeretek napi szinten mély beszélgetést folytatni a politikáról. Apu viszont nagyon is, napi szinten nézi az M1-et, migráns fóbiás, utál mindenkit, aki sötét bőrű, mert csak kárt tesznek mindenben, tombolnak, rombolnak csak, most viszont ehhez társul még az új törvény anyatigris módon való védelmezése is, illetve a holland miniszterelnök mekkora egy b#zi, ahogy Budapest polgármestere is, meg hasonló dolgok emlegetése. Én nagyon másképp gondolkodom a dolgokról, illetve nem igazán tetszik ez a gyűlöletet, amit sugároz, miközben ezekről a dolgokról beszél. Olyanokat is mond, hogy mi itt nyugaton agymosottak vagyunk, nálunk nem adják le a tv-be az igazságot. Meg majd meglátjuk mi lesz, ha majd összeomlik nyugat, Magyarország meg kilép az Unióból, megszabadul végre az uniós terrortól, dirigálástól.


Na most mielőtt azt gondolnátok, hogy valamit kérdezek ezzel kapcsolatban, emiatt jön fel a téma, hát nem. Magától kezdi el nekem tartani a hegyi beszédet, többször mondom, hogy ez engem nem érdekel, akkor is csak mondja. Legutóbb már rendesen felidegesített, lecsaptam a telefont. Én nem azért hívom fel őket, hogy hallgassam ezt a sok h_lyeséget.


Mivel nem Magyarországon élek, fogalmam sincsen mit adnak le ott a tv-ben, illetve mi belőle az igaz és mi nem. De ez a hegyi beszéd nagyon fárasztó, és kellemetlenül érzem magam, hogy haragszom rá, ha sorolja ezeket. Legutóbb is hiába mondtam, hogy nem érdekel, csak folytatta, így mint írtam is, csak leraktam.


Mit lehet kezdeni vele? Olyan ijesztő, hogy ennyire függő lett és papagáj módjára mondja vissza nekem a dolgokat, amiket hall és maximálisan el is hisz, hiába nem érdekel engem. Amikor azt mondom, hogy nem érdekel, azt kapom, hogy majd megtudjátok, majd ez lesz, meg az lesz, a mi miniszterelnökünk tudja mi a család, ő a példa, nem azok a b#z!k stb. Nagyon dühítő a dolog.


Lehet nem tudtok segíteni, de muszáj volt kiírnom magamból. Egyébként dolgozik, keményen is, nem az van, hogy nonstop csak tv-t néz, de a híreket sajnos rendszeresen...


2021. júl. 25. 22:41
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
89%
Nekem az aposom ilyen csak a másik oldallal. Bár mi belföldön lakunk de hatalmas a távolság így keveset megyünk azt elismerem hogy tiszteletben tartja azt hogy én másik oldalra szavazok de mikor ott vagyunk akkor állandóan mert az Orbán meg a cimborái meg a diktatúra meg mit tudom én mondom ok lehet nem tudom még nézünk-e híradót mondom nem de azt kell mert fontos de nem mindegy hogy hol. Ő is szörnyen elvakult a legjobb példa erre, hogy egyszer mondtam neki, hogy hát nézd mi jobban élünk mióta Fidesz van amire az volt a válasz,hogy mi is jobban élünk, de akkor is Orbán így meg úgy. Én már feladtam hogy nem elmondjam hogy nem érdekel meghallgatom meg nézem vele az ATV műsorait bár néha nehéz pl most valami diktátoros műsort akar velünk megnézetni hátha felismerjük Orbánt benne cserébe azt mondta megnéz valamit ami mi ajánlunk én erősen gondolkozom a kertvárosi gettón :D
2021. júl. 26. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat. Sajnálom, hogy rajtam kívül mások is ilyen nehéz helyzetben vannak, mivel többen írtátok, hogy van családtagok, akivel hasonló vagy szinte ugyanaz a probléma. Tegnap elég dühös voltam, ami miatt rosszul is éreztem magam. Mikor anno otthon laktam is voltam ilyen hegyi beszédei. Sosem értettem, hogy minél nekünk, a családnak kell hallgatni, olykor veszekedés is lett belőle. Már akkor is mondtam neki, ha ennyire fontos ez a mondóka, menjen vele emberek közzé, a családnak hiába tartja a kielőadást. Akkor jött az, hogy mert minket nem érdekel, hogy mi van, a körülöttünk lévő dolgok. Jah igaz is, a konyhában tartott mondókák viszont "életeket mentettek azóta"... Szerintem már anyu is beszélt vele azóta erről. Amúgy a politikán kívül nem ilyen a dolgokban, mindent mértékkel kellene nézni, sajnos ez a hírek esetében nem érvényes, az a baj. Rengeteg a negatív információ, anno mikor kiköltöztem, bevallom én is féltem a mingránsoktól, mert folyamatosan róluk szóltak a hírek, hogy mennyire rosszak. Otthon nonstop ment/megy is a tv a konyhában, ha akartam ha nem, hallottam mindent. De azért nem mindegy úgy van, ahogy gondoltam, főleg nem szabad senkit gyűlölni alapból csak a színe miatt, mert ők veszélyforrás, bűnözők mind. Na ezt apu sosem éri meg... Nem olyan örvendetes, hogy ennyi gyűlöletet súlykol a tv az emberekben, legyen az bármelyik tv csatorna is.
2021. júl. 26. 09:23
 13/13 A kérdező kommentje:

*családtagotok

*minek nekünk

*érti meg

2021. júl. 26. 09:36
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!