Szörnyen érzem magam a szüleim miatt?

Sziasztok, 27/l vagyok, szüleim még kiskoromban elvàltak, azóta is egyedül vannak. Anya 62 éves, egy idősotthonban lakik, mert alzheimeres, apu meg 64 és ő otthon lakik egyedül a hàzàban, most volt jóindulatú agydaganata, azóta fél szemhéjàt nem tudja felemelni. Kőművesként dolgozott, nem sokszor volt bejelentve, 47.000ftból él, illetve van valamennyi megtakarítása, 2autója.

Van egy nővérem, akivel közösen fizetjük anyu ellàtàsàt, plusz gyógyszerek, új szemüveg kell neki. Apunak is segítség kell nemsokàra, így is igyekszem, de nekem sem sok a fizetésem...

Borzalmas érzés, hogy nem tudok jobban segíteni, és többet, meg még magamnak is adni. Sem anyagilag, sem lelkileg. Úgy érzem, hogy nagyon nagyon kevés vagyok ehhez az egészhez, és nem bírom màr megemészteni, hogy nekem nem lehet normàlis, fiatalokhoz hasonló életem... Gyomoridegem van a betegségeiktől, az àllandó halálfélelmemtől, hogy most màr melyikőjükkel mikor mi történik, meg a pénzhiàny miatt, hogy az isten pénze sem elég soha, egyetlen hónapban sem... 27éves vagyok, de lelkileg úgy érzem magam, mint egy agyongyötört 80éves ember... Nem tudok boldog lenni, és nem tudok magamra, az életemre koncentràlni... Lelàncolva érzem magam miattuk... Kérlek, ne legyetek ràm mérgesek, én szeretem őket, és szeretném őket tàmogatni, szeretném a magam életét is élni közben, de úgy érzem, a sors nem hagyja... Vagy ők folyton, vagy én... Kérlek adjatok tanàcsot, hogy lehet ezt egy életen àt bírni, csinàlni, honnan szerezhetnék erőt, mivel motivàljam magam... Hogy nyugtassam meg magam...