Szembesítette itt valaki felnőttként a bántalmazó , beképzelt, öntelt szüleit azzal, hogy minden elképzelésük ellenére pocsék szülők voltak? Hogyan zajlott? És mi volt az eredménye?

Nekem apámmal volt/van gondom. Engem a saját lányát nem is ismeri, hiába nem volt válas. A fejében valami téveszme van rólam: hálatlan vagyok, semmirekellő, felnőtt létemre is bele akar szólni abba hogy kik a barátaim. Külön élek tőlük de közel, és azt nem veszik észre hogy nekem itthon is vannak teendőim. Nem! Menjek át anyunak borsót segiteni pucolni ezt azt amazt. Anno verte anyámat és fogtam magam anyu elé álltam, hogy akkor engem üss. Ütött is ököllel. Rezzenéstelenül szó nélkül álltam az ütéseket. Aztán leültem vele szembe és nyugodt hangon azt mondtan: te egy szar vagy! A feleséged és a gyereked vered? Ennyire tellik? Egy gyáva szar alak vagy. Az volt az utolsó eset hogy kezet emelt bármelyikünkre is. A hülyeségei a kicsinyes dolgai megmaradtak, magyaráz azt hiszi hogy azért mert szülő akkor ő az atya úristen, és hogy a gyerekét nem kell tisztelnie.

39N

Számít. Bár én nem borítottam az egész bilit egyben.

És őszintén, ha valakiről, akkor az én anyámról gondoltam azt, hogy élete végéig tagadni fog.

De leültettem és megkértem, hogy ne beszéljen velem úgy mint egy 10 éves gyerekkel, mert meg tudom hozni a magam döntéseit. És tartsa tiszteletben a privát szférámat.

Elsőre majdnem szívrohamot kapott, haza is utazott. De két nap múlva vissza jött, és azt mondta igazam van, és azóta nem csinálja. Le voltam döbbenve, azóta pedig van egyfajta csodálat bennem.

A sérelmeket is többször felemlegettük az évek alatt, a legtöbbször vita lett belőle. De miután megnyugodtunk, elmondta, hogy mostmár látja, hogy rosszul csinálta, de akkor nem tudott többet adni annál, ami az akkori tudása volt.

Vagy pl, hogy alig foglalkozott velünk, az azért volt, mert 2 állást vállat, egy időben meg a főiskolát végezte, hogy jobban tudjon keresni. Egyedül volt velünk, mert az apám lelépett.

Szóval a sérelmeim nem teljesen múltak el, de melléjük szegődött a megértés. Főleg így felnőttként. El sem tudom képzelni, hogy egyedül oldjam meg amit neki kellet, úgy, hogy a gyerekeim ne nélkülözzelek.

És valóban. Két állás mellett, vagy munka főiskola mellett is mindig csomagolt kaját a suliba, meleg étel volt az asztalon, és mindig tisztaság és rend volt az egész lakásban.

Nem volt ránk ideje, türelmetlen volt, és sokszor ideges, de megértettem, hogy ő a szeretetét ezeken keresztül fejezte ki.

Van értelme. Ha másért nem i,hogy hogy kiállj magadért.

Az a baj, hiába szembesíted, nem fogja érteni soha, tagadni fog és úgyis te maradzsz a szar.

Nekem apám meghalt mielőtt bármivel szembesíthettem volna. Alkoholista volt.

Amíg élt örök tabu volt az amit művel velünk lelkileg és az egész alkoholizmusa.

Amikor meghalt egyszer említettem anyámnak, hogy talán az az oka a visszahúzódásomnak, szociális fejletlenségemben hogy egy agresszív alkoholista mellett nőttem fel.

A válasz csak védekező visszatámadás volt, hogy "jajj te mindig ilyen voltál" és "már rég túlléphettél volna".

Itt kinyomtam a telefont és nem is beszéltem anyámmal egy ideig. Ennek vagy 4 éve de azóta sem tudom már őt szeretni, teljesen elmúlt bármi szeretetem iránta.

Vsalahogy ettől a beszélgetéstől tudatosult bennem, hogy tök egyedül vagyok és innentől egyedül építem az életem, viszont le is építettem benne mindenkit és felépítettem a saját baráti köröm akiket családomnak tekintek.

Viszont azt látom, hogy ez a fajta elhatárolódásom sokkal nagyobb szenvedést okozott neki, mint a szembesítés. Azóta meg azt látom, hogy elvan ő is felépítette az életét amiben én nem vagyok benne, én is a magamét. Nem sajnálom tőle, de nem is akarok a részévé válni.