Hogy tudom azt feldolgozni, hogy a szüleim jobban szeretik az ikertesóm mint engem?

Amint lehetőséged lesz lelépsz és vissza se nézel.

Engem baromira nem érdekelt egy idő után, hogy kit és hogyan szeretnek. Lepergett rólam az utálat és a szeretet, ez a mai napig így van. Ha a párom mondja, hogy szeret, az is olyan hogy oké, jó neked.

Hát első sorban jobban figyelni kell a környezetedet. Még nem vagy felnőtt és sok minden máshogy lehet mint amit észreveszel. Ezt meg kell tudni beszélni mással. Sokan nem gondolják hogy egy érzelmi hullám vasút az nem betegség. Pedig lehet...

Első sorban érdemes lenne a szüleid családod felé lévő kapcsolatot értékelni. Mit és hogyan tesztek hogyan kommunikáltok. Nyilván vagy te vagy a családod vagy közösen nem láttok vagy kezeltek jól dolgokat. Tehát ha pl folyamatosan bezárkózol a szobádba és nem kommunikálsz velük amolyan kamaszos leválásként akkor ez bizony ilyen lesz. Ha nem lehet veled kapcsolatba lépni az ilyeneket okoz. Mert van egy kamasz fiam és pont ugyan ez a helyzet. Bármit bármikor bárhogy mondunk veszekedés van belőle, még egy sima gyere "vacsorázni" ból is. Meguntuk a folyamatos dührohamokat nem avatjuk be mindenbe folyamatosan. Sétálni nem akar jönni de fagyizni azt szeretne. Nem vagyunk portások hogy mindenért szaladgáljunk bejelenteni, úgy hogy egy ideje sok mindenről nem tud, nem titkolózunk de egy fagyizás miatt nincs kedvem balhézni a semmin. Ha meg kimarad valamiből fel van háborodva. Lehet hogy már nálad nincs így csak megmaradt szokások vagy tudom is én. Ha nem ez a helyzet akkor kommunikálni kéne a szüleiddel, és nem csak akkor mikor rosszul érzed magad vagy féltékeny vagy a testvéredre ami teljesen jogos, lehet ha valóban így van. Azonban biztos hogy szeretnek, viszont mindenkinek megvannak a preferenciái. Neked is meg van, nekik is. Ilyen az élet. Közeledni kell a családod hoz, kommunikálni velük. Szüleid felé testvéred felé. Kérj segítséget apró dolgokban, tölts velük időt, ne arra várj hogy ők szervezzék, hanem te is kitalálhatsz ezt azt. Nem nem közös takarításra gondolok :) Azt kevesen szeretik...

Nem írtad le az egész történetet és nem is lehet. De a magad szempontjából te vagy lépés kényszerben ha jelenleg nem rézed jól magad. Vagy gondold át töviről hegyire mi miért történik, vagy tegyél azért hogy változzon. Családi kapcsolatok mindig bonyolultak. Sült galamb azonban nincsen. Barátok is tudnak segíteni meglátásaikkal, de egy szakember is jó ötlet akinek töviről hegyire el tudod regélni az egész sztorit a te oldaladról.

Van olyan akivel bizalmasabb kapcsolatot ápolsz? Barátok? Még élő rokonok?

Kívülállóként el tudják mondani hogyan viselkedsz ők mit látnak. Nyitottan kell fogadni a véleményüket és nem haraggal ha valami nem szimpatikus... Mert érted teszik. Embert önmagáért szeretik, de csak akkor ha vannak hibái. Hibátlan embert nem lehet szeretni. Persze van mikor az ember átbillen a másik oldalra de az egy másik sztori.

Általában mindennek meg van az oka. Már elég idős vagy hogy elvárásokat támasszanak feléd. Ezekkel meg kell birkózni.

Én azt tanácsolom, hogy menj pszichológushoz, ő segíthet ebben. Nincs egyértelmű jó tanács minden helyzetre.

Én sajnos gyáva vagyok pszichológushoz menni (valószínűleg egyéb traumák is visszatartanak), így én magamnak próbáltam megoldani. Nagyon hosszú idő volt, és még most sem az igazi. A sztori röviden annyi, hogy anya valamiért mindig a húgomat részesítette előnyben (vannak tippjeim arra is, hogy miért, könnyebben azonosult vele). A mi kapcsolatunk odáig fajult, hogy közölte, hogy nincs pénz arra, hogy egyetemre menjek, mert segíteni kellene a családnak anyagilag. A fizum felét haza adtam minden hónapban, de még azt is keveselte, majd kiderült, hogy azért, mert a húgomat mindenképpen egyetemre akarta küldeni, és neki rakta félre (:D). Ekkor mondtam azt, 1 év szorgalmas családpénzelés után, hogy na akkor szevasztok, többet egy forintot sem adok haza, és leléptem. (A húgom tényleg ment egyetemre a pénzemből, amit félbehagyott egyébként.)

Anyán mindig látom a bűntudatot, amikor találkozunk, és a fájdalmat a szemében. Tudom, hogy tudja, hogy rosszul viselkedett, rossz döntést hozott. Nem hiszem, hogy tényleg jobban szereti a húgomat, csak önmagát látta benne, és rajta keresztül szeretett volna bizonyítani. Az én kulcsom a megértés, a megbocsátás... de ez utóbbi, külső segítség nélkül még mindig nem sikerült teljesen. Anyum egyedül van, de nem tudok nyitni felé, nem érdekel amit mondani szeretne, és néha egyszerűen random dühöt érzek az irányába, pedig nagyon igyekszik kompenzálni a történtekért... Múltkor is direkt vett házi kolbászt, meg mindent, amit szeretek, én meg alig vártam, hogy szabadulhassak, és olyan rossz / visszás érzés volt megkapni a szeretet, amire vágytam, és menekülni előle, és haragudni arra, aki adja, hogy azt el nem tudom mondani...

Tehát, hogy te ne járj így, felesleges, pusztító keserűséggel a lelkedben, azt tudom tanácsolni, hogy menj el szakemberhez, aki segít ezt feldolgozni. Lehet még nem késő, és a kapcsolat javításán is tud segíteni. Nem biztos, hogy jobban szeretik (akkor sem, ha azt érzik, hogy igen, nálunk is ez volt). Tegyél időben ellene, tanulj az én hibámból. :)

Kérdező:

1. Mindenképpen menj el pszichológushoz. Vagy kiderül, hogy a tinédzser hormonrohamos agyadban kicsit túlértékeled a dolgokat. Vagy kiderül, hogy indokolatlanul csesztetnek.

2. Ezek során próbáld kideríteni, hogy az anyád/szüleid nem mutatnak-e nárcisztikus viselkedést, ahol a tesód az aranygyermek, te meg a fekete bárány.

3. Ha te vagy a fekete bárány, akkor bárány, akkor koncentrálj a tanulásra és az elköltözésre! A feszültséget meg igyekezz valami keményebb sportban levezetni, hogy kevesebb támadási felületet mutass feléjük akaratlan agresszív megnyilvánulással!

#4: "Én sajnos gyáva vagyok pszichológushoz menni" Rossz megközelítés. Minél tovább halogatod, annál nehezebb lesz feltárni, rendbe rakni! Szerintem ne tökölj! Nekem használ(t)! Igaz, anyám most sz@rul van (megint) emiatt, de ezt már sajnálom, de már nem bánkódok-aggódok miatta.

"mindig látom a bűntudatot, amikor találkozunk, és a fájdalmat a szemében" Elb@szta. Pont. Kudarcra (a húgod) lopott(!) tőled. Ez undorító is és hiábavaló is. Eleve az, hogy az egyik gyerek kárára akarta önmagát a másikban megvalósítni valami rettenetesen taszító.

Helyre lehet hozni. Pontosabban a sz@r múltnál szebb jövőt építeni, de ahhoz az kell hogy már ne haragudj rá, ő meg őszintén bocsánatot kérjen stb. Ez aligha fog menni terápia nélkül. Ráadásul, ha már ennyire megértetted a helyzetet, akkor félúton vagy, amit lehet gyorsítani terapeutával. De lesz szinte bizonyosan egy visszaesés, amikor majd beszéltek erről és ő még sz@rabbul fogja magát érezni egy darabig, és előtte-alatta lehet, hogy te is egy kicsit jobban haragszol őrá.

Egyetértek veled hatos. Tapasztalatból. Ahogy a kérdező által leírt dolgok egy részéhez is tudok viszonyulni, szintén tapasztalatból.

Persze amint a saját főztjüket kapják, olyankor jön a képmutatás és még jobban ráakaszkodnak a kérdezőre, meg "mi nem így neveltünk" blablabla, jönnek az értelmetlen tiltások és a szükségtelen erőszak, minthogy "be ne merd kapcsolni a számítógépet me agyonverlek" és társai.

Hetes vagyok

Kettes: Figyelj jobban, mert részben nincs igazad

A helyzet az, hogy a kérdezőből indokolatlanul családi fekete bárányt faragtak. Az apja szerint, ha nem fizikális a baj, akkor csak "szimulálás". Tudom durván hangzik, de ha a kérdező karja el volna törve, akkor LEHET hogy az apja azt is csak szimulálásnak venné. De a testvér esetében elhinné a rosszullétet és a kartörést is komolyan venné. Testvére első kérésre megkapja a kocsit, míg a kérdezőnek oda se akarják adni. Aztán meg ha közli hogy busszal megy, a szülők átmennek képmutatásba és megpróbálják hülyének beállítani őt, miszerint odaadnák. Ez a sírvafakadásos dolog is elég nagy képmutatás a részükről. Tudják jól, hogy a kérdező ingerküszöbe nem olyan magas, de belerúgnak azzal, hogy "ne bőgjél, nem hatódunk meg"... -.- Aztán, ha családi filmnézés van, a kérdezőnek NEM szólnak hogy jöjjön, üljön le közéjük. A sütés-főzés: arról se szólnak neki hogy "gyere légyszíves segíts ezzel és azzal", aztán felteszem hőbörögnek hogy "blablabla lusta dög, ki se jöttél a szobádból, hogy segíts". Végül pedig ez a tornázás, ha a kérdező is menne, akkor az anyja egyből lemondja a programot/időpontot. Mégis mi a fenét képzel? Ez egyenlő azzal hogy szégyell az egyik saját gyerekével mutatkozni, mintha valami bűn lenne... -.-

Kérdező: Ne is vegyél részt. Ha a világ kitaszít téged, ráadásul OK NÉLKÜL, ne érezd magad rosszul. A többségnek nem mindig van igaza. Taszítsd el őket te is. Mivel el akarnak idegeníteni, engedj nekik. Kerüld el őket. Nem érdemled meg őket. Az ilyen család, ami ok nélkül csakúgy úgy dönt hogy elidegenít egy tagot, nem család.