Hogy bírja ki egy anya, hogy hetekig nem is keresi a 23 éves lányát?

10: és szerinted mi az oka????

Az, hogy a lány elköltözött?

10-es Mindennek oka van. Remélem nem te vagy az érintett, legalábbis a megfogalmazásból feltételezem.

Egy anyát is simán el lehet engedni, ha valakinek ez nem felel meg, és biztos lehetsz, hogy nem fél év alatt történt változás.

Az én anyám sem keresett jóformán soha, miután elköltöztem. Ha én nem mentem haza, nem írtam, akkor semmi kapcsolat nem volt köztünk.

De ennek a gyökere, hogy sosem voltunk jóban, huszas éveim elejére már eldurvult a kapcsolatunk, én is csak kötelességtudatból kerestem. Ő még csakazértsem.

Hát ez van, ma már egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot, az unokáját nem is ismeri.

A mi családunkban pl azért van hasonlóan, mert ilyen fajták vagyunk. Nem igazán keressük meg egymást azzal, hogy csak úgy, minden apropó nélkül beszélgessünk.

Most belegondolok, hogy éppen felhívhatnám anyámat, de rögtön felmerül bennem a kérdés, hogy ugyan mi a fenét tudnék mondani neki? Hogy mit főztem ma? Hát az még engem sem érdekel. Nem történt semmi, nincs mit mondanom.

Én is meglepődnék, ha anyám felhívna, megkérdezném miért keres, ő meg azt mondaná, hogy "csak úgy. Mi újság?" Azt gondolnám, akkor minek hívott. Érdekes módon ez főleg telefonon probléma, élőben jól elcsevegünk jelentéktelen dolgokról, meg a semmiről, és jobban adják magukat a témák. De a telefonhívással úgy vagyunk, hogy annak oka kell, hogy legyen. Lehet, hogy ez hülyeség, hogy így érzünk, de ez van.

Vannak ilyen emberek, akiknek nem kenyere a telefonos "small talk", még akkor sem, ha a legközelebbi családtaggal kell csinálni. Pár hetente elmegyek, akkor beszélgetünk. Egyébként akkor írunk vagy hívjuk egymást, ha van valami konkrét és viszonylag sürgős közölnivalónk. Néha küldünk egymásnak cuki vagy vicces hülyeségeket is.

Ha a lánynak annyira mondanivalója, mesélnivalója van, akkor jobb híján telefonáljon ő.

16-os, hát elég érdekes életetek van, ha hetekig nem történik veletek semmi.

Okés, nem kell naponta hívogatni egymást, de azért fura, ha valakit ilyen szinten nem érdekelnek a gyerekei/szülei hétköznapjai. Mi simán felhívjuk egymást heti 2-3 alkalommal, hogy ki hol járt, mit csinált, mi történt vele.

Mondjuk, minket érdekel, mi van a szülökkel, szívesen meghallgatom azt is, hogy most csinált anyósom egy gyertyatartót, mert érdekel engem is a lakberendezés. Arról beszélünk, ami a másiknak is érdekes lehet.

#18 Nem tagadom, átlagosan "unalmas" életünk van, nem világkörüli kalandutazás. Egy hétvégi strandolás sem olyan nagy was ist das, hogy azon melegében el akarjam mesélni, de szerintem egy gyertyatartó készítése sem. Az ilyesmikről beszélgetünk, mesélünk személyesen. Mondom, ez kommunikációs "fajtaság".

Engem is érdekel a szüleim élete, csak nem 2-3 napos gyakorisággal beszéljük meg, hanem ritkábban. Akkor aztán megbeszéljük a dolgokat, onnantól, hogy "milyen aranyosan evett múltkor a gyerek", azon keresztül, hogy "arborétumba mentünk, de telibekapott az eső", odáig, hogy "új a függöny, hol vetted?".

Sokszor, ha nagyobb dolog történik, azt is inkább csak röviden megírom, ő röviden reagál, és csak személyes találkozáskor beszélgetünk róla hosszabban, és elemezzük ki a dolgot. Nekünk jobban esik így.