Amikor külön költöztetek nem éreztétek úgy, hogy minden a ház körül a szülőkre marad, és hogy csak úgy ott hagyjátok őket?
18L
Én is gondolkozom a külön költözésen, viszont félek, hogy mindenki, a szüleim és a testvéreim is úgy éreznék, hogy csak úgy lelépek, és semmi segítséget nem kapnának tőlem.
Nagyobb munkákban szokás/érdemes/ildomos segíteni. De felnőtt embereknek el kell bírniuk a saját háztartásukkal. Hozzád sem fog senki napi szinten átjárni felmosni meg mosogatni.
Az, hogy nehezen hajolnak, még nem a világ vége. Ráadásul ha elköltözöl, eggyel kevesebb emberre kell dolgozni.
Akik még képesek az önellátásra, de már nem bírják a nagy házat meg az udvart, kertet, azoknak érdemes kisebbe, lakásba költözni.
Mikor a gyerekeknek saját háztartásuk, családjuk lesz, nem rohangálhatnak el naponta, hogy még a szüleikét is ők intézzék. Ez nem fér bele 24 órába. Képzeld el, hogy hazaérsz a munkából 4-5 órakor, megfőzöl, megcsinálod az épp szükséges takarítást, házimunkát, már este 6-7. A gyerekek azt akarják, hogy foglalkozz velük, de indulnod kell a szüleidhez ágyneműt cserélni meg kapálni. Majd jössz haza 9-re, lefektetni őket, aztán alszol te is. A férjeddel annyit mondtok egymásnak, szia. Ez nem tartható fenn. Éppúgy nem feladatod a háztartásuk vezetésében napi szinten résztvenni, mint nekik a tiédben.
Nem izgatott, nem vagyok a bábjuk, hogy még 30 évesen is velük lakjak, mert ők esetleg ezt vagy azt nem tudnak csinálni.
Eljöttem 23 évesen minden lekiismeret-furdalás nélkül. Köszönik, jól megvannak nélkülem is ;)
En nem aggodnek mert irtad hogy 2 novered is otthon lakik.
Nagyon sok idos ember van aki egyedul el es megis ellatjak magukat 80 evesen is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!