Mi lehet ennek az oka hogy vagyonosabb családok gyerekei sokkal jobban megtalálják a számításaikat az életben?

Exemnek volt erre egy mondása. (Kiemelkedően intelligens férfi, de sosem érettségizett le). Azt mondta: rohadtul nem fog érdekelni a tanulás amikor otthon üvöltenek veled és a vasaló egy centire hibbázza csak el anyád fejét.

Amúgy amikor valaki azt a mentális beállítódást hozza, hogy te nem vagy jó semmire, nem vagy senki, ne is álmodj egyetemről, max tanulj ki egy szakmát és húzzál el dolgozni,akkor az azért meghatározza az életedet.

Kérdező! Nem kaparsz, mert beletörődtél.

Tanult tehetetlenség, hiába nyílik a bicska a zsebedben.

Egyébként szerintem nem kaparni kell, a görcsös kaparásokból tudtommal mindig csak bukta lett.

Olyan dolgot kell csinálni, amit élvezel, ha élvezed szívből fogod csinálni, ha szívből csinálod, élvezettel, akkor a munkád jó lesz, tehát lesz rá kereslet, tehát gyarapodni fogsz.

Én jómódú családból származom, és sikeresnek gondolom az eddigi életemet, bár fiatal vagyok még. Megpróbálom leírni, hogy szerintem minek köszönhetem és hogy hogyan lehet összefüggésbe hozni a szüleimmel. (Szerintem nem csak a vagyon számít, sokkal inkább az hogy boldog-e a család)

1. Szüleim olyan osztályba írattak, ahol nem az angolt tanultam első nyelvként. (Ez nagyon jó, mert így egyetemre 3 nyelvvizsgám lett, de haladjunk sorban.)

2. Nagyon korán 6-7 évesen meg kellett tanulnom beosztani az időmet, mivel hetente 6-8 különórám volt (zene, sport). Ráadásul ha elutaztunk iskolaidőben pl síelni, akkor előre elkértem a házikat arra a hétre és mielőtt elutaztunk volna előző pár napban megcsináltam kb 90%-át.

3. Szüleim biztattak a tanulásra, ha elakadtam volna tudtak volna segíteni stb.

4. Ha szükségem lett volna magántanárra ki tudták volna fizetni.

5. Megengedhettük magunknak utazásokat, ez segített a nyelvtanulásban. (Kb évi 2-3 hét összesen. Síelés, nyaralás, és egy extra néha ősziszünet vagy cserediák program ilyesmi)

6. A hobbijaimat nagyon komolyan vettem, a szüleim is bíztattak, így sok versenyre is jártam. (6-10 éves koromban nagyon lámpalázas voltam, simán elbőgtem magam egy versenyen, de beleszoktam és ma már élesben jobban teljesítek)

7. Hogy adottság-e, vagy sem, azt nem tudom, lehet, hogy a logikus gondolkodás öröklődik (?), mindenesetre jó tanuló voltam minimális erőbefektetéssel általánosban, a versenyhelyzetben jó voltam így szuper felvételit írtam, lazán bekerültem egy nagyon elit gimibe.

8. Jó gimiben jó volt a közösség, jók voltak a tanárok. Így lett 3 nyelvvizsgám, OKTV eredményem, és kb 450-460 pontom érettségire.

9. Közben a szüleim kifizették a jogsit (ezt ki kellett érdemelni valami tanulmányi eredménnyel. Talán a 2. nyelvvizsgára kaptam a lehetőséget)

10. Nem volt elvárás, hogy mi legyen gimi után, de nagyon tanácstalan voltam sokáig. A szüleim segítettek. Pl régi ismerősöket kerestek meg, akik megmutatták a munkájukat, ilyesmi. Ettől teljesen függetlenül végül még 12. Osztályban sikerült megvilágosodnom, akkor találtam meg a hivatásomat.

11. Jó volt az érettségim, de a szakomra kb elég volt a minimum pontszám is, természetesen felvettek.

12. Tanulmányi alapon kaptam kollégiumot, ezzel kipróbálva azt, hogy kicsivel több felelősséget kelljen vállalnom.

13. Szüleim támogatnak, de most már fogok dolgozni, mert szeretnék tapasztalatot.

14. Összebarátkoztam az egyetemen a többiekkel, sikerült jó szakkörökbe bekerülnöm.

15. Egyetemen jól teljesítettem, ezért munkákat ajánlottak a tanárok.

Előny, hogy a családomban tudok beszélni arról, amit tanulok, mert van, aki érti amit mondok. Így simán ebédtéma tesómmal egy komolyabb feladat.

Előny, hogy a környezetemben mindenki hasonló ilyen szempontból. Mindenki szuper érettségit ír, van 2-3 nyelvvizsgája, egyetemre jár/járt, játszik minimum egy hangszeren, rendszeresen sportol stb. Számít az, hogy mit látsz magad körül.

Előny az is, hogy tudom, ha nem sikerül valami, nem kerülök az utcára.

Hálás vagyok a szüleimnek, hogy pl nem kellett suli mellett dolgoznom, és hogy támogattak, stb, de leginkább azt, hogy egészséges környezetben nőttem fel, boldog családban.

Úgy gondolom, hogy amit elértem eddig, az az én érdemem. Persze tudom, hogy van, akinek nehezebb ugyanez az út, önhibáján kívül. Értékelem is a szerencsémet és a családomat.

Ugyanebből következik az is, hogy milyen a baráti köröm. Egészséges kapcsolatokat láttam gyerekkoromban, az általam kialakított kapcsolatok is egészségesek lettek. Így belegondolva egyébként eléggé hasonlít az én baráti társaságom és a szüleim baráti társasága. (Leszámítva azt a 20-30 év különbséget)

És ez az, ami fontosabb. Persze nem árt, ha van pénze a családnak, de sokkal fontosabb, hogy milyen környezetet biztosít a gyerekeknek. Nem mindegy, hogy a szülők állandóan veszekednek, esetleg bántalmazás is előfordul, vagy boldog családról van szó, ahol működik a kommunikáció stb.

Fhu, ez nagyon hosszú lett, elnézést mindenkitől. Remélem megfelel a válaszom.

19/L

"Tehát egy ilyen lehúzó közegből, bizony nagy harc és erős személyiség kell a kitöréshez."

Az a nehéz ebben, hogy sokszor a "kitörés" is maximum egy átlagos szintet jelent. Egyszerűen azt láttam 20-on évesen hogy átlag 10 év lemaraásban vagyok az életben azokkal szemben akik megkaptak dolgokat és támogatva voltak.