Mit tehetnék ebben a helyzetben?

Sziasztok! A következő pár sorban a problémáimat fogom leírni a szüleimmel, remélve, hogy valaki tud segíteni. Ha valaki erre azt mondja, hogy nyafogás, vagy legyek hálás, hogy van tető a fejem felett, és nem éhezek... Teljesen igaza van, de nem érdekel. Viszont aki tud segíteni, annak a válaszát nagyon megköszönöm. (16/f)

Szóval, megpróbálom a lehető legegyszerűbben, és legrövidebben leírni:

Anyukám - nem nagyon érdekli mi van velem, mit szeretnék az életemmel. Neki csak az számít, hogy egy jól nevelt kisfiú legyek, aki egész nap tanul a szobájában. Megalkotott rólam egy képet, hogy ki vagyok, és ha ezen picit is változtatok, akkor már kb utáll és kitagadna. Lehet ez részben az én hibám, hogy nem is ismer, és azt hiszi egy teljesen más ember vagyok. De nem is merem neki elmondani az igazat, mert szerintem kitagadna, vagy nagyon tönkretenném. De annyira nem is érdekelne, hogy leszar, és igorálja a problémáim, de akkor legalább rendesen leszarna, és nem érdekelné, hogy mit csinálok. Nem mehetek el koncertre, nem tehetem le motorra a jogsit, nem mehetek el nyáron diákmunkára, nem enged el bulikra az osztálytársaimmal...

Illetve, ami a legjobban zavar, hogy úgy kezeli a problémákat, hogy ignorálja őket. Egyszerűen nem veszi figyelembe, és azt mondja nem kell róla beszélni, de engem ezek nagyon fel tudnak emészteni, ha nem lehet valamit megbeszélni.

Apám - konkrétan még kevésbé érdekli mi van velem. Nem is beszélünk, 1-2 szavat egy nap. Otthon dolgozik, rengeteget káromkodik mindenen (már többször kértem, hogy hagyja abba, de semmi), minden nap kb 7-től TV-zik vagy játszik a konyhában, és ha akkor megyek enni, vagy ételt melegíteni, már le vagyok cseszve. Minden nap iszik, de abba már nem mennék bele.

A tesóm - vele sokszor jól kijövünk, de vele sem lehet komoly dolgokról, problémákról beszélgetni. És nagyon hangulatingadozón, vele járok suliba, és néha egész úton nem szól egy szót sem. Ha pedig jobb a kedve, akkor is csak egy mindegy, nemtudom, vagy hagyjál-t kapok. Különben nagyn prűd, ilyen téren teljesen az ellentétem.

Én - talán ami a legrosszab, hogy már lehet roszabb vagyok mint ők. Minden gondomat, problémám magamba folytom, az egész toxic környezetet. Nagyon szeretek bulizni járni, itt-ott iszogatni, hülyeségeket csinálni.

Szóval a kérdésem, ti mit tennétek ebben a helyzetben?

Bírjam ki ezt a 2 évet, aztán ennyi?

Esetleg valami tipp, hogy lehetne meggyőzni őket, hogy hagyjanak élni, és csinálhassam azt amit akarok, ha már úgysem érdeklem őket, és csak azt akarják le legyek a nyakukról?

Köszi előre is, szép estét!