Miért jó ezt ilyen mélyen beletáplálni a gyerek tudatába?
Én fiú vagyok. Gyerekként nekem is sokszor elmondták, hogy ne álljak le utcán tök ismeretlenekkel, még ha úgymond megnyerő megjelenésűek is. Ezek könnyen lehetnek drogárusok, szervkereskedők, ferde hajlamúak, vagy ilyenek ügynökei.
Tény, hogy ma is, utcán nemigen állok meg senkinek, kérjen bármit is. Max ha útbaigazítást kér, az más.
De felnőttként, már ki tudom szúrni, ki az, aki egy átlag rendes ember, és ki az a tipikus jólöltözött, szájbarágós, mindenteladok típusú ügynök. Nem csak utcán.
Egy lány helyzete több dologban is más. A fiúknak ösztönszinten jobban szükségük van a lányokra, mint fordítva. (A ffiak a nőket, a nők a gyerekeket szeretik leginkább.) Tehát egy lánynak nem létkérdés, hogy közeledjen a fiúkhoz, ezt megteszik a fiúk helyettük is.
Biológiailag fontos a lánynak, hogy csak értékes fiúval adja össze magát, mert neki egy párkapcsolat eredményét minimum a terhesség, majd az ivadékgondozás ideje alatt viselnie kell. Szigorúan biológiailag, a fiúnak ez nem fontos, mert órányi időn belül újra nemzőkész lesz. Emberi családban persze ez is ugyanúgy fontos, hiszen együtt maradnak, a gyermeket ketten fogják nevelni, vagy rossz esetben, az apa gyerektartást fog fizetni:). Szerintem egy fiút éppen úgy felelősségre kell nevelni a párválasztást illetően, mint egy lányt. Kész vagyok-e mellette maradni, együtt vállalni az életünk minden nehézségét? Ha rossz természetű lány mellett döntök, de kitartok vele, jókora keresztet veszek a nyakamba, ha eldobom, mert nekem mégsem jön be, lelki sérülést okozok egy nálam érzékenyebb emberi lénynek.
Ebben ezért nem látok nagy elvi különbséget a fiú és a lány nevelése között.
Abban viszont igen, hogy a nők jóval gyengébbek fizikailag, és az erőszakos közeledést már csak a nemi szervek kialakítása miatt sem nők, hanem férfiak képesek alkalmazni, nők sérelmére, ezért a lány jóval kiszolgáltatottabb egy ilyen durva helyzetben. Magyarán: Egy fiúnak semmi baja nem lesz belőle, ha felületes ismerkedés után eleget tesz egy lány invitálásának és elmegy hozzá vendégségbe, úgy, hogy csak ketten vannak ott. Nem túl valószínű, hogy ha ott valami olyat akar a lány, amit a fiú nem, akkor jól összeveri a fiút. Persze sok minden megtörténhet, pl pénzt akarna keresni a qrva, de akkor sem túl életszerű, hogy egy jóhiszemű fiú bevert orral távozzon innen. Egy lány, hasonló helyzetben egy fiúval, nagyon kiszolgáltatottá válik, ha történetesen utóbbi egy szexuális ragadozó. Emiatt viszont fokozottan fontos egy lány esetén, hogy meg tudja ítélni, kivel, milyen ismeretséggel a háta mögött lépjen bizalmas élethelyzetbe, az esetleges súlyos következmények - pl. nemi erőszak, emberrablás - elkerülésére.
A szélsőségek általában rosszak.
A bugyi szabály nagyon jó és fontos. Éreznie kell, hogy a teste az övé. De tartozkodás? Semmi értelme.
Pszichológus kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!