Hogy dolgozzam fel ezt a fájdalmat?

Ma eltemettem édesapámat. Úgy találtunk rá halva vasárnap reggelre. Sajnos ivott, több éve, de az utóbbi időben kb 2 éve nagyon. S olyankor kiabált, veszekedett, cirkuszkodott. Szombaton, utolsó napján mindenkivel össze volt veszve. Nagyon csúnya szavakat kiabált nekünk, és mi is neki, mert már nem bírtuk, hogy nem akar megváltozni. Nagyon tehetséges volt, festett is, minden hangszeren játszott, és annyira szégyen volt, hogy igy tönkretette magát. Nem tudom feldolgozni, hogy így ment el. Lelkiismeret furdalásom van, a csúnya szavak miatt, bár legbelül tudom, hogy ő kezdte mindig a veszekedést. És már nem bírtam nem vissza kiabálni neki. A legjobban az fáj, hogy 36 hetes kismama vagyok és annyira várta az unokáját, s nem élte meg. Nekem soha nem mondta, hogy várja, hogy szeret engem, de elolvastam a telefonját és a barátainak írta, hogy majd megtanítja zongorázni a kis unokáját és majd hogy fogja vezetgetni, és tervezi, hogy nem fog inni, mert hamarosan megszületik. Most azt kívánom, ordítana még részegen, csak lenne itt velünk. Üres a szoba, a ház nélküle. Nagyon hiányzik, mert mégis csak felnevelt engem és a testvéremet. Úgy érzem, megállt az élet. Már a kicsit sem úgy várom, mint eddig. Várom, de nem annyira, mert nagyon rosszul vagyok. Anyukámat is sírni látom és nagyon fáj. Várom haza, de soha többet nem jön.