Az öngyilkosság önző dolog? Hogy keruljem el? Hogy jutottam idáig?

Sziasztok. Több ezzel a témával kapcsolatos bejegyzést is láttam az oldalon és mi den szegény kérdező olyan válaszokat kapott hogy ha van nete meg ideje írni akkor csak hisztizik. Aki nekem valami hasonlót qkar írni az kérlek titeket inkább tartsa meg magának de bármilyen jellegű hasznos tanácsra nyitott vagyok.

Szóval el is kezdenem. Egy ideje megromlott a kapcsolatom a szüleimmel és a külvilággal. Írnék néhány példát. Elmondtam a szüleimnek hogy vagdosom magam és csak racsodalkoztak és elkezdtek piszkálni. Az osztalytarsam anyukája telefonált hogy talalkozhatunk e az ő gyerekével erre anyukám számomra nagyon kínos szituációt csinál ami nekem borzasztó esett. Sírva lefekudtem a földre és nem akartam bemenni a szobámba apám vonszolt, rugdosott be az ajtón. Nem bántalmazták csak akkor kapok néha ha valami ilyet csinálok. Lehet velem van a probléma de szerintem ők nélkül nem feküdtek sírva a padlón. Aztán ki tudja lehet valami pszichés betegségem van. Nemrég közölték hogy nevelő otthonba akarnak vinni. Valószínűsítik hogy nem vagyok a legegyszerubb gyerek de ezen a környezetem sem segít sokat. Mint már egyszer említettem vagdosom magam mivel minden helyzetben magamat okolom a történetekert. Emellett gyakran felvazolom a fejemben az ongyilkossagom. Ettől csupán 2 dolog tart vissza a családom hogy vajon mi lenne velük q húgom nem tudná feldolgozni én pedig nem akarok neki ilyen traumát okozni a másik pedig hogy egy nagyon kíváncsi ember vagyok és fáj bele gondolni is hogy ha megleszek mi mindenről lemaradnek. Szuzen halnak meg még barátom sem volt mindig is akartam egy gyereket stb... de valahogy úgy érzem hogy az élet nekem túl sok nem bírom el ezt a sok ingert ami ér engem ráadásul az iskolában nagyon sokat bántanak leginkább lelkileg az öcsém nagyon sokat piszkal és bennem ez nagyon mély nyomot hagy. 3 éves korom óta diabetesszel küzdök és ez az egyik gyengepontom az öcsém mindig ezt hozzá fel hogy végleg kiboritson. A szüleim nap mint nap elmondjak hogy mi a baj velem ahelyett hogy pszichológushoz vagy valami ilyesmihez vennének nem is beszélnek velem valami sokat. A múltkor kimentem a sinekhez és vártam a vonatot 10 perc után előírás magam hogy ezzel a mozdonyvezetonek milyen traumát okoznak de én senkit nem akarok bántani mihez kezdjek. Sokan azt írták másik kerdezoknek hogy spóroljon találjon hobbit stb... 3 éve tornázni és szeretem de amint haza érek elveszetem minden eletkedvem vannak hobbim például a rajzolás de a tajztanarom kipecezett és a tesóm és az osztalytarsaim rendszeresen tönkreteszik szettepik a munkáim. Úgy érzem már nem tudok hova menekülni...