Az, hogy nem szeretem a gyerekeket és nem is szeretnék a jövőben, az anyám szerint miért egyenlő azzal, hogy a saját nememhez vonzódok?

Mostanában egyre többször szóba kerül a gyerek téma, pedig marhára nem aktuális. És mindig rákérdez, hogy most akkor mizu, nem szeretem az ellenkező nemet, vagy mi van. És ezzel a kérdéssel az a baj, hogy ő tudtommal megveti a másságot. Ha csak aggódás lenne a háttérben, akkor nem zavarna a kérdés. És egyébként akkor még meg is mondanám neki, hogy félig igaza van, de nem az a helyzet, hogy nem szeretem a másik nemet, hanem az, hogy mind a kettőt szeretem.(Mondjuk többnyire a saját nemem részesítem előnyben, de ez most mellékes, mert nagyon kevés személy van, aki megmozgat bennem bármit is, szinte majdnem aszexuális vagyok)

Mindig olyanokat mond, hogy akkor egyedül akarok maradni gyerek nélkül.... Ha meg mondom, hogy társát se szeretnénk se lányt, se fiút, akkor még jobban kivan, hogy de akkor nagyon egyedül leszek... Basszus, ez a cél. Talán esetleg a kapcsolat még szóbajöhet, de a gyerek kizárt. Öt percig nem tudok egy légtérben meglenni velük, idegesítenek. Nem tudok velük kommunikálni sem, és ez frusztrál. Nem ártanék egy gyereknek sem, csak nem szeretem őket. Meg különben is, önzőség csak azért gyereket vállalni, hogy ne legyek egyedül. Csak az zavar, hogy szerinte csak az lehet az oka annak, hogy nem akarok, hogy esetleg homoszexuális vagyok.

Komolyan miért egyenlő neki ez a két dolog? Egyáltalán mért kéne csak azért gyereket vállalni, hogy be legyek egyedül?