Én, mint testvér mit tudok tenni?

23 vagyok, van egy 6 éves öcsém, én már 4 éve nem élek velük. Anyai ágról vagyunk tesók. A szülők (anyu és nevelőfaterom) úgy élnek együtt közel 3 éve, hogy nem alkotnak egy párt, mindkettőnek, de legalábbis anyunak van másik kapcsolata. Egyikük sem neveli igazán, anyu keveset is van otthon, mert a csávója az első.

Öcsémmel nem igazán foglalkoznak. Ledobják a laptop elé, hogy nézze a mesét. Annyi inger éri, hogy elmegy az oviba, meg nagynehezen leviszik nagymamámhoz "falura" kéthavonta egyszer, bár van, hogy a 70 éves mamám buszozik be, hogy elvigye magához a gyereket, aztán vissza is hozza... Mert elvárják tőle. Amikor ott van nála, akkor eszik a gyerek normális főtt ételt, gyümölcsöket, akkor lát kutyát, macskát, udvart. 3 éves kora óta szorulással küzd, van, hogy egy hétig sem kakál- persze, mert anyámék csak csokit adnak neki, cukrot meg Lidlis kész hamburgert. Tömték évekig emiatt gyógyszerekkel, ahelyett, hogy a probléma forrását szüntették volna meg. Telibe lúdtalpa van és a bokája szinte a földet veri, párom ortopéd cipész, csinált neki talpbetétet, soron kívül bejutott ortopéd orvoshoz, majd kiderült egy hónap múlva, hogy nem is hordatják vele a betétet, mert ők nem hallgatják a hisztit, hogy nyomja a lábát. Éves kontrollra sem sikerült elvinni.

Most újabb agymenés... Anyám szerint a gyerek nem normális, mármint a szó szoros értelmében, szerinte autista és ő szíve szerint nyugtatózná. Mert nem bír vele, ugrál, rohangál, hangoskodik, kiabál. Szerintem egy panelba zárva egy gyerek sem fárad le attól, hogy leültetik a laptop elé, mert addig sincs útban, főleg így, hogy most ovi sem volt.

Próbáltam többször kimozdítani, múltkor próbáltam lóra ültetni, de nem igazán akart, ráadásul egyedül nem igazán engedik el sehova, ők meg nem érnek rá soha, hogy kísérgessék meg kedvük sincs kimozdulni. Nem tudja hogy kell viselkedni a felnőttekkel, nem tud köszönni, nem tud biciklizni, az anyja-apja teljes nevét sem tudja és a rokoni kapcsolatokat sem.

Engem nem anyu nevelt, hanem nagymamám. De azóta eltelt 20 év és az ő energiája is véges, nem tudna még egy gyereket felnevelni, embert faragni belőle. Én, mint testvér mit tudok tenni? Nem akarom, hogy ő is személyiségzavarral küzdjön felnőtt korában, ahogy én, vagy pánikbeteg legyen vagy depressziós és pszichológushoz kelljen járnia.

23/L