Mit lehet tenni ha a gyerek haragszik a szülőkre meg a testvéreire?

KB 3-4 talán 5 éve kezdődött. Bonyolult lesz, úgyhogy ha valami nem tiszta kérdezzétek és kiegészítem a történetet.

Adott az első gyerek aki olyan dolgok miatt haragszik a szüleire ami szerintem/ szerintünk (kisebb testvérek) nem kéne.

Hibáztatja mindenért őket, ha valami rosszul sikerült az életében az a szülei hibája. Az hogy lettek kisebb testvérei az is az ők hibájuk, minek lettünk (én meg a kisebb, 2en későbbi gyerekek vagyunk). Ránk azért mert így nem jutott rá elég figyelem meg pénz. Pedig a szülők próbálták egyenlően adni, az ajándékokat is... Meg hogy mindig dolgoznak, heti 7 napot és a pénzt úgy sajnálják, annyira beosztogatják, meg a fejlesztésbe költik. Bár szerintem ez már az ők dolguk, és ezért se értem meg őt.

Voltak játékaink, jó ruhaink is, meleg volt, majdnem mindenkinek külön szobája, eljárhattak bármerre, nem éltünk nagy lábon de szerintem meg volt mindenünk, és én pl szerettem a gyerekkoromat. Persze voltak idegesítő beszolások, pl mikor költözök már el. De igazából én ezt is megértem mert ha már felnövünk csak az a normális hogy elkezdjük a saját életünket.

Ő neki volt először saját szobája is, míg én a kisebbel laktam együtt sokáig. Haragszik hogy amikor elkoltozott az ő szobájába be költözött a legkisebb. Ők se beszélnek már 1-2 éve. Én kB 1eve már hogy semmit.

Egyszer megprobaltam vele erről de ő csak kioktatásnak vette. Azt próbáltam mondani neki hogy ez már túlzás, nem kéne ennyire haragudnia, lehetett volna sokkal rosszabb gyermekkora is, rosszabb körülmények között. Azóta nem beszélünk. Nem tudom mi változtatta meg ennyire, nem volt ilyen azelőtt. Haragudott mindig is de nem vitte ennyire túlzásba. A szüleiket nem hívja anyanak meg apának... Pedig nem tettek semmi rosszat, nem akartak sose rosszat neki. Meg van nekik is a stílusuk, ők azok akik nem bírnak leülni és nem dolgozni..

Amikor még beszéltem vele nekem is rosszul esett amikor én azt mondom hogy apa/ anya akkor ő a nevét mondja mert nem nevezi annak. Nekem ez nem normális, de szeretnék jóba lenni vele, de nem tudom hogy elkezdni ismét, mivel nem akarom hallgatni ahogy szidja őket, miközben mindig segítenek neki. Még mindig van hogy meg keresi őket ha vmi baj van, kéne segítség pénz vagy megszerelni vmit. De amúgy máskor nem, egy szót se váltanak. Szülőknek is rosszul esik, ők se értik. Mindig segítették pénzben is, még jobban mint bármelyikönket. Nem tudom mit mondhatnék neki hogy újra normálisan beszéljen és ne ilyen legyen.

Nem kioktatni akarnám de már lehet az lenne ha ebbe bele mennék?? Bánt minden egyes nap ha eszembe jutt, csak 1 testvérével van jóba, vele szokott is találkozni, és ha valami kell a szülők házából ami még ott maradt akkor nem ő megy érte hanem megkéri őt hogy vigye el neki. /4 en vagyunk testvérek/

Valami segítség? Tipp?

Hagyjam inkább? Neki kéne előbb lépnie?

Erre is gondoltam már hogy neki kéne előbb mert amíg ő nem látja be addig mindig vissza jutunk oda hogy hibáztatja őket, minden kis sérelmet felhoz, amit már rég el is felejthetett volna már... Szülők már nem változnak mert ők olyanok már, idősebbek, de nekem meg a másik 2tesonak semmi baja nincs velük.

Hagyjam még?