Miért ilyen az apám? Hogy tudnám elérni, hogy megértse az igazamat?
Apám egy vállalkozó, aki úgy dolgozik, mint valami robot, és soha nem volt gyakorlatilag elérhető számomra, mint apa. Értem ez alatt azt, hogy anyagilag mindent biztosított, de lelkileg semmit. Bármikor akartam volna tőle valamit, mindig csörgött a telefon, mindig inkább leült és nézte a tévét, meg úgy általában azt látom, hogy mindig a beosztottjain jár az esze, tehát egyszerűen nem képes minőségi figyelmet nyújtani. Sokszor próbáltam vele beszélgetni, de teljesen értelmetlen, mert annyira reflektálatlan és énközpontú a gondolkodása, mint egy gyereknek, ha valami problémát akartam felvetni, akkor állandóan magára terelte a szót és arról kezdett beszélni, hogy neki milyen volt a gyerekkora. Problémákkal én meg tele vagyok serdülőkorom óta, amit én nem kis részben annak tulajdonítok, hogy diszfunkcionális a családunk. Csak ez a felszínes figyelem van, apám állandóan hárít meg mindent próbál lebutítani egymondatos igazságokra, de akkor örül a legjobban, ha békén hagyjuk, és nézheti a tévét. Gyakorlatilag nincs benne az apaszerepben. Olyan, mint valami bogaras nagypapa.
Namost azért írom ezt le, mert q*rvára idegesít, és nem tudok vele mit kezdeni, hogy még Ő kéri számom RAJTAM, hogy én miért nem segítek neki a munkájában (azt kell tudni róla, hogy olyan munkát végez, ami hozzám sosem állt közel, azonkívül a szabadideje egy részét azzal tölti, hogy még több munkát csinál magának. Ilyenkor nem érti, hogy én miért nem megyek ki vele fél napot dolgozni a telekre szombaton, és meg van sértődve, hogy én a hétvégémet nem ezzel akarom tölteni.). Nem fogja fel, hogy azért tartom magam távol tőle, mert elegem lett belőle, hogy ennyire érzelmileg analfabéta, hogy arra nem vette a fáradságot, hogy megismerje a saját fiát, hogy nem volt soha jelen apaként az életemben. És érzem, hogy egyre rosszabb lesz, mert egyre keményfejűbb lesz, és teljesen meg van róla győződve, hogy neki van igaza. Én meg pszichológustól pszichológusig járok, kötődési és önértékelési zavaraim vannak, mert soha nem volt mögöttem egy érzelmileg biztos család.
Ez van, sajnos ilyen az élet, nem habostorta.
Minden családban vannak konfliktusok - akár nyílt, akár rejtett formában -, és minden tagjának meg kell ezzel küzdeni.
Családterápiára pedig ezek után ne is gondolj, apád azt is haszontalan időtöltésnek érezné, márpedig ha akár egy személy sem teszi magát oda, akkor kidobott idő és pénz az egész.
Annyit tehetsz, hogy elfogadod (bromi nehéz, pontosan tudom), amint teheted, elkezded a saját utadat járni és odafigyelsz rá, hogy TE ne légy majd ilyen a jövőben.
Apád nem fog megváltozni mindaddig (vagy még azután sem), míg komoly baj nem éri - vagy titeket. A munka lesz az első, és majd jöttök ti.
Még mindig nem értem, miért akarod apádat megváltoztatni. Az ő élete az ő élete, szerintem nincs más lehetőséged, mint elfogadni. Ő is azt akarná, hogy olyan legyél, amilyet ő akar, az sem működik. Mi lenne, ha mindenki a maga életével foglalkozna, de komolyan!
Amikor azt írod, hogy mindenki ellened van, ahogy olvastam, talán apád ugyanezt érzi. Szerintem fogadd el magad, másokat olyannak, amilyenek és szeresd őket, feltételek nélkül. Magad meg találd meg a magad életében, ami boldoggá tesz.
Hidd el, tudom, miről beszélek, ugyanezeket éltem végig apámmal én is, de totál zsákutca.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!