Szülőkkel kapcsolat?

Nem a legjobb!

A vér szerinti apámmal 10 éves koromban elváltak, ő azután egyáltalán nem foglalkozott velem, nem is keresett.Azóta már meghalt.

Aztán a válás után nem sokkal anyám összejött a főnökével, ez körülbelül 20 éve volt, azóta is együtt vannak, de csak azért mert anyu mindent benyelt neki.

Kívülről úgy tűnt, hogy milyen szép család vagyunk, de közben a nevelőapám összejárt az előző nőével is. Ez úgy derült ki, hogy a csaj teherbe esett, és megfenyegette a nevelőapámat, hogy ha nem vallja be anyámnak a viszonyukat akkor ő fogja megkeresni.

A gyerek azóta már 16 éves, és az a durva, hogy van amikor 1-2 hétre még oda is viszi magukhoz nevelőapám, anyu meg mos, főz rá.

Aztán a vállalkozásában is egyre több szart csinált anyu élettársa, egyre több lett az adóssága, a végén pedig konkrétan el is tiltották a cégvezetéstől, és anyunak kellett átvenni. Mondtam neki, hogy ne csinálja, de nem hallgatott rám.

De olyan is volt, hogy konkrétan anyu tartotta el nevelőapámat 2-3 évig.

Nekem soha nem segítettek semmiben, de így 33 éves fejjel, saját külön élettel, már nem is érdekel! Néha leülünk egy közös ebédre, és ennyi.

Nem csinálom a feszkót, nem hánytorgatok fel nekik semmit, de hatalmas a törés bennem, főleg anyámmal szemben, aki többre becsül egy férfit, aki húsz éve hülyének nézi, és kihasználja, mint a saját fiát.

33/f

Nekem csak apukám él, hat éves koromtól ő nevel. Nagyon vegyes érzelmeim vannak iránta és a kapcsolatunk iránt is.

Röviden annyi, hogy "érzelmi analfabétaként" megtett mindent, ami tőle tellett, amiért hálás vagyok.

Viszont rengeteg sebet ejtett bennem, menstruáció, gyerekkorban bepisilés miatt megalázott (úgy hogy észre se vette), az iskolai csúfolást elbagatellizálta, és még csak fel se tűnt neki, hogy 14 évesen pucér képeket küldözgetek idegeneknek, csak hogy a minimális megbecsülés valamely formáját valahogy kicsikarjam, mindegy kiből, annyira nulla volt az önértékelésem. A bátyámat teljessen tönkretette, 30 évesen gyerekként viselkedik, velünk lakik, kapcsolata még nem volt, és az egyetlen öröme a számítógép. A mostani viselkedése sem jobb velem szemben (bár már felnőtt vagyok, 20 éves). Szerettem volna még itthon maradni és továbbtanulni, de sajnos amint befejezem ezt az okj képzést, muszáj kilépnem ebből a fertőből, mert sosem lehetek lelkileg egészséges ember, amíg apám és bátyám feldolgozatlan problémái rajtam csattannak.