Hogyan javíthatnék a kapcsolatomon apukámmal? És hogyan változtathatok magamon?

Szeretnék változtatni magamon valahogy nagyok komolyan. Mindig is én voltam a kimért, visszafogott, jótanuló "angyalka" a családban. Mintatanuló vagyok a gimnáziumban, soha nem volt még négyesem év végén, valószínű ez idén változik, ennek az elfogadásával is küszködök, de ez most nem lényeges. Egyszerűen csak beszélgettem anyukámmal, aki a legeslegközelebb áll hozzám a világon és elmondta, hogy apa úgy érzi, én őt nem szeretem. Nagyon szomorú vagyok, most írás közben is folynak a könnyeim. Nem egyszerű, mert apukám elég későn jön haza és nem igazán kezdeményez beszélgetést velem. De ezt a merevséget érzi.

Mert igen, sajnos én is látom az igazságot ebben. Hogy egy hülye kis p*csa vagyok, aki folyton csak arról tud beszélni, hogy most "csak 85%-osra teljesítettem" és ez "hű meg há!" Szóval teljesen érthető, hogy ez azért idegesíti a körülöttem élőket. Totál egyetértek velük. Szerintem ha nekem kéne magammal laknom, nem is bírnám.

Nagyon nehezen nyílok meg embereknek, túlságosan merev vagyok. Túlzottan igyekszek "tökéletes" lenni és ezzel (mint látható) eltaszítok embereket.

Nem akarok ilyen lenni! Nem akarom, hogy egy tipikus vénkisasszony legyek, aki remeteként él és nem enged be senkit. Sajnos azt kell, hogy mondjam, ez a legnagyobb félelmem és félek tőle, hogy be is következik. A legtöbb ember szeret engem a környezetemben, de például fiúk terén nincs semmi. És valószínű ezt lehet érezni rajtam. Nem tartom magam se csúnyának, se hülyének, de mégis... Ezt a kimértséget és túlzott pontosságot. Undorodok ettől. Meg akarok változni! Olyan akarok lenni, akit nem érdekel mások véleménye, magammal akarok jóba lenni és lazulni. Szerethető lenni!

Most már túl összetett lett, szóval itt be is fejezném. Olyan válaszokat várok, amik tanácsokat adnak. Esetleg ha valaki hasonló cipőben jart és sikerült változnia. Köszönöm, ha már csak elolvastad is.