Összevesztünk a feleségemmel, mert nem akarok az ország másik végébe költözni a gyereke miatt? Az én felfogásom a nem normális?
Egy Szeged melletti városban élünk, mind a ketten itt nőttünk fel, itt vannak a családjaink, barátaink.
Neki van az előző házasságából egy 16 éves lánya, akit mindig is sajátomként szerettem, apja helyett apja voltam. Ő most kitalálta, hogy Bécsben szeretne majd továbbtanulni (most 11.-es). Ebben semmi rosszat nem látok, jól beszéli a németet és az angolt is (C1 szinten), használja ki az ilyen lehetőségeket. Viszont a feleségem kiakadt, hogy így hogy fogja látni a gyereket, mi lesz vele ott, bármi baj van, egyedül lesz... Majd azzal állt elő, hogy akkor másfél év múlva pakolunk mi is és az osztrák határ mellé költözünk, hogy közel legyünk a lányához. Konkrétan az az ország másik vége...
Még ha középiskolába menne, azt mondanám, hogy rendben, próbáljuk meg, de 18 éves lesz, felnőtt. Én anno egyetemistaként nem igényeltem azt, hogy hetente látogassam a szüleimet. Neki is elkezd majd kialakulni a felnőtt élete, baráti társasága és jobb dolga is lesz annál, minthogy a hét felét velünk töltse. Ráadásul mind az én, mind a feleségem szülei idősebbek, közel a 80-hoz. Egészségügyileg rendben vannak, de ez változhat egyik hónapról a másikra. Itt van a munkánk, életünk.
Az ördögöt sem akarom a falra festeni, de mi van, ha a lányának nem tetszik kint az egyetem és fél év után kitalálja, hogy inkább Pesten, vagy Szegeden akar tanulni?! Akkor cuccolunk vissza?
Azzal érvel, hogy a lánya sosem élt egyedül, egy szendvicset nem bír magának megcsinálni és nem tudja ellátni magát. 16 éves, egész életében minden elé volt téve, amit kitalált. Itthon is vagy az anyja takarít, vagy a bejárónő. Tudja, hogyha nem rak rendet a szobájában, az anyja 1-2 óra könyörgés után úgyis megcsinálja. Nem volt rákényszerülve soha, hogy ellássa magát, de tudom, hogy van olyan talpraesett, hogyha éhes, akkor rendeljen magának valamit, vagy megsüssön két szelet csirkemellet és tegyen mellé valami salátát. Meg ez több, mint 1 év múlva lesz aktuális, nem a jövő héten fog kiköltözni... Addig ha minden héten csak egy ételt megtanul elkészíteni, már rendben van. A takarításban, mosásban sincs semmi bonyolult dolog, amihez 2 diploma kéne minimum.
A másik dolog, hogy ő nem fogja engedni a 18 éves gyerekét az autópályán közlekedni... Ez is olyan, hogy még jogosítványa sincs, de már most ilyeneket mond, meg hogy ne autózza át a gyerek az egész országot egyedül, mert bármi történhet. Pedig van, akit simán fel lehet engedni pályára pár hetes jogsival is, mást még 30 évessel sem. De mondtam, hogyha ez a baja, akkor én inkább elautózok érte havi kétszer is, mert az is kevesebb nyűggel jár, mint egy költözés.
A feleségem szerint én vagyok az önző és a nemtörődöm, mert hogy úgysem az én lányom és nekem mindegy, hogy mi lesz vele. De én még életemben nem hallottam olyat, hogyha a gyerek egyetemre ment volna, akkor az egész család is költözött volna vele. Nincs gyerekünk, de ha lenne mondjuk egy általános iskolás, meg egy óvodás, akkor őket is kiszedné a megszokott környezetükből, barátaik mellől, mert hogy a testvérük egyetemre megy?!
Feleséged nem a lányt félti hanem képtelen elszakadni tőle, itt ha valaki önző akkor az ő.
18 éves lesz, végre elszabadulhatna tőletek (de leginkább tőle...) erre továbbra is a gyerek nyakára mászna
Pont itt az ideje hogy önálosodjon, majd megtanul főzni, ellátni magát
Nálunk fordítva van. A férjemmel és két gyerekkel költöztünk külföldre. A legnagyobb gyerek 17, most érettségizik, ő maradt az apjánál Magyarországon.
Nagyon hiányzik, de most ez a jó neki. Van videóhívás, van telefon, van közvetlen vonatjárat két nagyváros között. Minden megoldható.
Még nem mondta ki konkrétan, de alakul az első komoly(abb) kapcsolata, és szerintem Magyarországon akar maradni, ott fog továbbtanulni. Nem vagyok boldog, de el kell fogadnom. Az ő élete. Nem ülhet a szoknyámon örökké.
Anyaként ezt nagyon nehéz elfogadni, hogy felnőtt, kirepül, nincs ránk szüksége. Illetve nem úgy, mint piciként. Mire kettőt pislogok, saját családja lesz és hozza az unokákat. Ez az élet rendje.
De nagyon nehéz elfogadni, és nem keveset sírok miatta. Még mindig olyan, mintha tegnap simogattam volna a babahajat a kis golyó fején, hogy elaludjon.
Olvasd el azt is, mi az üres fészek szindróma. Segíteni fog a feleségednek, ha újra felfedezitek, milyen jó kettesben, szabadon.
#13 Szerintem a feleség által felsorolt okok alapvetően kifogások. Egyrészt, túlféltés, másrészt, nagy valószínűséggel fél, hogy egyedül lesz élete végén, ezért tudat alatt tesz azért, hogy legyen egy olyan ember, aki fiatalabb és tőle függ, mert "Ha nincs mellette senki, mi lenne vele?". Erre a szerepre a lánya pont ideális a véleménye szerint, és azzal, hogy elköltözik, elmenne az egyetlen ideális jelölt, amit nem hagyhat.
Éppen ezért a bizonyítással nem biztos, hogy meggyőzi őt a kérdező, és a lánya. A kérdező feleségét inkább az egyedüllét pozitív hatásaira lenne érdemes rávezetni.
"Azzal érvel, hogy a lánya sosem élt egyedül, egy szendvicset nem bír magának megcsinálni ..."
És megkérdezted a feleségedet, hogy úgy tervezi-e, hogy - az általa tervezett költözés után - reggelente átautózik a határon, el Bécsig, és készít neki pár szendvicset? xD
A kislány nem holnap akar költözni. Adj egy kis időt a feleségednek, hátha megnyugszik... Beszélhetsz néhány barátnőjével is, hogy próbáljanak meg hatni rá.
Nyáron pedig ott lesz a lehetőség, hogy próbálgathassa az önállóságot. Ti szépen elutaztok, ő meg otthon marad két hétre, és gazdálkodik magában. Aztán elmegy egy hónapra valahová, akár külföldre is diákmunkára. A gyerek tapasztalatot szerez, önállóságot tanul, az anyja meg megbizonyosodhat róla, hogy nem életkléptelen a kislánya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!