Vannak itt olyanok, akiket a szüleik anyagilag mindenben támogattak, de érzelmileg elhanyagoltak? Milyen felnőtté váltatok és milyen nehézségeitek vannak az életben?

Ugyanilyen háttérrel írok, annyi különbséggel hogy engem mindig nagyszülőkre sóztak - olyanokra akik lesték minden szavam, minden kívánságom. Ez még plusz egy nagy hátrány.

Én nagyon bizalmatlan lettem a világgal szemben, nem találom benne a helyem, antiszociális, túlérzékeny, bátortalan vagyok és a talpraesett teljes ellentéte.

Úgy érzem hogy nem tudok olyan lenni, mint a többi ember, gyengébb vagyok, elesettebb, kevesebbre tartom magam. Úgy érzem hogy nem tudok talpon naradni egyedül a világgal szemben.

De ezekhez nem csak a szülői háttér járult hozzá, valahogy minden más is szerencsétlenül alakult az életemben. Vagy talán összefügg minden mindennel? Az iskolákban ki voltam közösítve, akiket a barátaimnak hittem előbb-utóbb elárulták a bizalmam, elkoptak, bármennyi esélyt is adtam, bármennyire igyekeztem... az a 2 későn jött nyamvadt párkapcsolatom is tragédia volt, az utóbbit máig nem dolgoztam fel, már fél éve, de lehet sose sikerül...

Egy normális munkahelyem volt eddig, de kirúgtak a fentebb vázolt szuper személyiségem miatt.

Végezetül: depressziós, magányos felnőtt lett belőlem, aki nagyon vágyakozik olyan sikeresebb, boldogabb életre amit a törődő családból jöttek élnek, de tudja, hogy sosem érheti már el, mert a múlt nem jöhet vissza.

31 éves vagyok, és hasonló volt a helyzetem. Kifejezetten önértékelési problémáim vannak, megfelelési kényszerem mások felé, és persze betölthetetlen szeretethiányom, de emellett sokkal talpra esettebb lettem, mint mások és 18 éves koromtól teljesen önálló.

Illetve a családhoz nem tudok ragaszkodni (mármint a szüleim rokonaihoz), de a sajátomat meg túlkompenzálom.