Ìrnátok példákat arra, amikor megtapasztaltátok a szüleitek irányából a feltétel nélküli szeretetet?

Én mindennap érzem.

Van 3-testvérem, és ha kívülről szemlélem a szüleim és a tesóim kapcsolatát, akkor is látom.

Én sajnos nem voltam valami jó kislány, szörnyű tinédzser és fiatal felnőtt voltam, borzalmas döntéseket hoztam. Éltem-haltam egy szörnyű emberért, aki folyamatosan bántott engem fizikailag, lelkileg. Drogoztunk, kimaradtam a suliból, egyszerűen kezelhetetlen lettem. Anyám és apám mindent megtettek, de mindent hogy megmentsék az életem, nyilván sose hallgattam rájuk. Elküldtem őket a jó büdös francba, mikor azt mondták hogy hagyjam el ezt az embert. Nem adtam magamról életjelet hónapokon keresztül, mikor már elmúltam 18- és a szüleim mindennap reszkettek, féltek, sírtak utánam. Aztán a pasim aki ugye egy állat volt, bekattant, összevesztünk és konkrétan úgy megvert, hogy majdnem az életemet vesztettem, ugye kórházba kerültem. Anyám és apám futva, zokogva jöttek be hozzám a kórházba. Mindennel elhalmoztak, és óriási szeretetet sugároztak. Sokáig voltam kórházban, de aztán hazaengedtek. Szüleim hazavittek, annyira levoltam gyengülve, össze voltam teljesen törve, hogy anyám és apám minden percben kiszolgált, anyám levessel etetett, apám a szobámban a fotelben aludt... Mint a filmekben. Ez egyébként már lassan lassan 10-eve történt. Azóta már teljesen más az életem, végül befejeztem az iskolát, elhelyezkedtem egy király helyen, megházasodtam egy végtelenül türelmes, és szeretetteljes emberrel, akit imádnak a szüleim.

Minden jóra fordult, a szüleimmel pedig kiváló a kapcsolatom. Őszinte, szeretetteljes, és ezt nem csak értem tették volna meg, az összes többi testvérem mellett egész életükben kiálltak.

Ők mentettek meg, nagyon hálás vagyok érte. :)